Belföld

Ezúttal elfogadták Polt válaszát

Az Országgyűlés elfogadta a legfőbb ügyész interpellációra adott válaszát: Polt Pétert ezúttal egy ellenzéki képviselő, Répássy Róbert (Fidesz) kérdezte a Gresham-ügyben.

A választ, amelyet a kérdező annak érdekében nem fogadott el, hogy arról szavaznia kelljen a plénumnak, 310 igen szavazattal, három nem és két tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A nem gombot nyomta meg a Fidesz részéről Martonosi György, Nógrádi Zoltán és Rákos Tibor, tartózkodott az MSZP-s Czinege Imre és Szanyi Tibor.

Répássy Róbert annak kapcsán fordult a legfőbb ügyészhez, hogy tavaly, az országgyűlési választások után bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a Gresham-palotát felújító társaság által Medgyessy Péter jelenlegi kormányfő cégének adott megbízás ügyében. Emlékeztetett: 2001 novemberében került nyilvánosságra az az értesülés, amely szerint “1998 őszén V. kerületi szocialista önkormányzati képviselők befolyásolásáért cserébe” összesen 100 ezer dollárt ajánlott fel Medgyessy Péter tanácsadó cégének a Gresco Rt.; ezt követően az ORFK befolyással üzérkedés miatt rendelt el – többször meghosszabbított – nyomozást.

“Mi alapján jutott az ügyészség arra a következtetésre, hogy a Gresham-palota ügyében nem használta fel a szocialista párt képviselőivel meglévő személyes kapcsolatait Medgyessy Péter? Jogszerűnek, törvényesnek és erkölcsösnek talál-e a legfőbb ügyész egy olyan szerződést, amely szerint azért kap Medgyessy Péter százezer dollárt megbízójától, ha eléri, hogy az V. kerületi szocialista önkormányzati képviselők a megbízó érdekeinek megfelelően szavazzanak?” “Milyen határozatot hozott volna az illetékes ügyészség akkor, ha történetesen nem a Magyar Köztársaság miniszterelnöke az ügy érintettje?” – sorolta kérdéseit Répássy Róbert.

Polt Péter közölte: azért szüntette meg a Medgyessy Péter tanácsadó cégének megbízásával kapcsolatos nyomozást a Legfőbb Ügyészség, mert “a feltárt tények alapján az volt megállapítható, hogy a cselekmény nem bűncselekmény”.

“Az ügyészség a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján jutott arra a következtetésre, hogy a Medgyessy Tanácsadó Kft. vezetője büntető jogszabályba nem ütköző módon teljesítette a megbízási szerződésben vállalt kötelezettséget, ezért utasította el a panaszt” – mondta a legfőbb ügyész. Hozzátette, a büntető törvénykönyv 2002. április 1-je óta érvényes módosítása alapján kizárólag a jogtalannak minősülő előny kérése vagy elfogadása tekinthető bűncselekménynek.

Szavai szerint a tanúk meghallgatása alapján az volt megállapítható, hogy a kapcsolat kizárólag megbeszélésekre, valamint információk kérésére korlátozódott, s ez “nem irányult a másik fél, az önkormányzat, illetve a képviselők szándékolt céljának módosítására, sem pedig meghatározott szavazási magatartásra”.

“Az ügyészségnek egy-egy szerződés etikai minősítése, morális értékelése nem feladata, nem is lehet az” – szögezte le Polt Péter, akinek közlése szerint a vádemelés jogi feltétele hiányzott az ügyben, így az eljárást meg kellett szüntetni. Biztosította az interpellálót arról, hogy az ügyészség minden eljárása során a tényeket és az azokból levonható jogi következtetéseket értékelve hozza meg döntéseit, tekintet nélkül arra, ki a feljelentő, ki a feljelentett.

Répássy szerint kettős mércét alkalmaz az MSZP

Répássy Róbert szerint “kibújt a szög a zsákból”: kiderült, hogy a kormánypártok kettős mércét alkalmaznak a legfőbb ügyésszel szemben. A Fidesz frakcióvezető-helyettese interpellációja után újságíróknak úgy fogalmazott, hogy kétszínű az MSZP magatartása, amikor a legfőbb ügyész interpellációkra adott válaszáról szavaznak a képviselők. Répássy Róbert elmondta: míg az Orbán-kormányhoz kapcsolódó büntetőeljárásokra vonatkozó interpellációkra adott legfőbb ügyészi választ másfél éve sorozatosan leszavazzák a kormánypártok, most elfogadták Polt Péter válaszát, amikor a saját miniszterelnökük ügyében hozott döntést ismertette. A fideszes politikus szerint ez azt mutatja, hogy eddig sem szakmai törvényességi okból, hanem politikai okból támadták a legfőbb ügyészt.

“Polt Péter legfőbb ügyész hétfői interpellációjának elfogadása éppen azt mutatta, hogy a szocialista frakció az interpelláció elfogadásakor csak egy mércét – a szakmai törvényesség mércéjét – alkalmazza” – közölte Juhász Gábor az MTI-vel. “Azokban az ügyekben, ahol nincs kétségünk a legfőbb ügyész eljárását illetően, a válaszát elfogadjuk. A szocialista frakció örülne legjobban, és az ország érdeke is azt kívánná, ha az elfogadott és el nem fogadott interpellációk aránya fordított lenne” – áll az MSZP frakcióvezető-helyettesének közleményében.

“A mai napon éppen a Fidesz mutatott példát arra, hogyan használták és használják ma is politikai céljaik eléréséhez korábbi képviselőjelölt társukat, a legfőbb ügyészt, aki sokak véleménye szerint ebben akarva, vagy akaratlanul partner” – fogalmazott közleményében Juhász Gábor. Hozzátette: a szocialista frakció a jövőben is csak és kizárólag a szakszerűség és a törvényesség mércéje alapján dönt a legfőbb ügyész válaszadásairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik