Belföld

A Salamander eladta iparitermék-részlegét

A Salamander tovább folytatja a cég részenkénti eladását: pénteken a fröccsöntvény-gyártó Kösling GmbH-nak adta el ipari termelése egy részét, fröccsöntő részlegét. Az eladási árról nem nyilatkoztak.

A Salamander egyéb ipari tevékenységeit egyelőre továbbviszi. A cég értékestési listáján továbbra is ott szerepel az APCOA parkolóüzemeltető és a GegenBauerBoss épületkarbantartó, valamint hagyományos cipőipari részlegének maradék része. A cipőipari részleg nagy részét a düsseldorfi Garant Schuh+Mode vette meg.

A Salamander cég főnöke, Volker Grub korábban úgy nyilatkozott, hogy nem siet a cég részeinek eladásával, mint a dpa-nak nyilatkozva kijelentette, feladata nem a felszámolás, hanem a szétválasztás és a részenkénti értékesítés.

A dpa-nak adott nyilatkozatában Grub elmondta: a parkolóhely-értékesítő Apcoa Parkig AG-ról és az épületkarbantartó GegenbauerBossról – amelyek mindegyike, mint Grub elmondta, nyereséggel működik – jelenleg folynak az eladási tárgyalások. Több érdeklődő is van, de az eladási árral kapcsolatban a Salamandernek konkrét elképzelései vannak – jelentette ki a korábban a csődgondnokként ismertté vált vezető.

Az Apcoával, a GegenbauerBosséval és a cipőrészleg értékesítésével a Salamander mintegy 100 leánycégének nagy része eltűnne a konszernből. A szanált cipőrészleg eladása a Garant Schuh+Mode AG-nak már lezajlott, de Grub a többi cipőmárka, a Sioux, az Apollo és a Yellowmiles ügyében is bizakodó volt, remélte, hogy azokat is nemsokára “egy ismert márkacikk-kereskedőnek” tudják eladni. Két társaságot már átadtak a Salamander anyavállalatának, az Energie Baden-Württemberg (EnBW) energiaszolgáltatónak.

Ezen kívül fennmaradnak még a Salamander AG értékes ingatlanjai, köztük a német belvárosokban levő luxusüzletek. Mint Grub mondta, célja, hogy az alaptulajdont adósság nélkül adja vissza az EnBW-konszernnek. A következő értékesítéseket amilyen gyorsan csak lehet, szeretnék lezárni, erre azonban nincs időkorlát, vagyis nem sietnek.

A cipőrészleget felvásárló Garant Schuh+Mode AG (Düsseldorf) jogot szerzett arra, hogy a Salamander és a Lurchi márkát megtartsa, és átvette a Salamander martfűi gyárát is. A Salamander közlése szerint 2900 alkalmazottjuk állása nem forog veszélyben.

– Bezárja utolsó, még talpon maradt egységét a német Salamander tulajdonában lévő bonyhádi Sabona Kft. és elbocsátja 301 dolgozóját – tájékoztatta Lencz György ügyvezető igazgató október közepén az MTI-t. A tavasszal már megszűnt a Sabona Salamander márkájú termékeket gyártó üzeme, a Yellowmiles márka termelése azonban még folytatódott.

“A cég több márkacsoportját értékesítette, a Bonyhádon gyártott Yellowmiles márkára nem találtak vevőt, ezért megszüntetik, és a gyártóüzemet is bezárják” – közölte az elbocsátás okaként az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik