Belföld

Mi legyen a Rába sorsa?

A Balaton vízpótlásának ötlete a Rábából tiltakozást váltott ki, ám ez hosszú távon mégis hasznos, mivel az elmúlt egy év során közös gondolkodás indult meg a folyó jövőjével kapcsolatban - hangzott el azon a konferencián, amelyet szerdán tartottak Sárváron A Rába az évtized folyója címmel.

A regionális konferencián a Rába menti települések polgármesterei, vízügyi szakemberek és helyi természetvédő civil szervezetek képviselői vettek részt. A rendezvényen bemutatták azt az integrált folyógazdálkodási tervet, amelyet a szaktárca irányításával az észak-dunántúli és nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóság munkatársai készítettek.

Váradi József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára a konferencián arról szólt, hogy Magyarországon már az Európai Unió vízkeret irányelveinek tavalyi elfogadása előtt megkezdődött a folyógazdálkodás előkészítése.

Szavai szerint a Tiszára kidolgozott Vásárhelyi-terv mellett ennek eredménye a Rábára vonatkozó integrált folyógazdálkodási terv elkészítése is. Az államtitkár hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a folyógazdálkodással kapcsolatban konkrét programok készüljenek, mert szavai szerint csak ezekkel lehet majd uniós fejlesztési forrásokra pályázni. A konferencián az érintett települések polgármesterei átvehették az integrált folyógazdálkodási terv településük területére vonatkozó kivonatát.

Több polgármester hangsúlyozta: nem ismerhették meg alaposan a szakmai elképzeléseket, pedig volna mondanivalójuk, hiszen szinte valamennyi Rába menti település a folyó természeti értékeinek kiaknázásában az idegenforgalom, a vízi turizmus fejlesztésében bízik. Nádor István, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta: a folyógazdálkodási tervet a közös munka első fázisának tekintik, az erre alapuló program elkészítéséhez az önkormányzatok is hozzátehetik az elképzeléseiket

A Rábát féltő természetvédő civil szervezetek képviselői szerint a folyógazdálkodási terv nem fordít elég figyelmet a természetvédelemre, törekvései elsősorban az árvízmegelőzést szolgálják. Álláspontjuk szerint csak ott szabad a Rábához nyúlni, ahol arra feltétlenül szükség van. Kifogásolták azt is, hogy a folyógazdálkodási terv készítése kapcsán nem készült el egy átfogó természetvédelmi térkép.

Nádor István ezzel kapcsolatban elmondta: a folyógazdálkodási terv elsősorban vízügyi terv, a programnak azonban a már említett természetvédelmi térkép is része lehet. Az igazgató bejelentette: december közepére készül el az az internetes honlap, amelynek fórumán mindenki kifejtheti véleményét, s javaslatait a készülő hosszú távú programmal kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik