Belföld

Nyereséges harmadik negyedévet zárt a DT

Európa legnagyobb távközlési szolgáltatója csütörtökön immár az egymást követő harmadik negyedévben adott számot nyereségről, jórészt mobilforgalma szárnyalása folytán, és megemelte egész éves előrejelzését, miután a várnál gyorsabban csökkentette tartozását.

A harmadik negyedév nettó nyeresége 508 millió euró volt a szeptember végén lezárult pénzügyi időszakban, szemben a tavalyi év azonos időszakában elkönyvelt 20,6 milliárdos veszteséggel. A bevétel 4,9 százalékkal, 14,1 milliárd euróra nőtt a tavalyi 13,4 milliárdról – döntően a mobiltelefon divízió bevételének növekedése miatt, amely 16 százalékkal, 5,9 milliárd euróra nőtt a tavalyi 5,11 milliárdról. A csoport amerikai vezetéknélküli leányvállalata, a T-Mobile USA 670 ezer előfizetővel gyarapította a cég előfizetőinek táborát, amely jelenleg 12,1 milliós.

Tehát jó döntésnek bizonyult az amerikai vezetéknélküli ágazat megvásárlása, és megtartása, hiszen a leányvállalat 1 milliárd euró pluszbevételt hozott 2003 első kilenc hónapjában az 1,4 milliárd eurós valutaárfolyam veszteség ellenére. Szintén komolyan hozzájárult a DT forgalma növekedéséhet a csoport internet divíziója, a T-Online, amely 18,3 százalékkal, 453 millió euróra növelte bevételeit a tavalyi 383 millióról. Európa legnagyobb internetszolgáltatója nem mellesleg szerdán adott hírt fennállásának első negyedéves nyereségéről (3 millió euró), míg egy éve 291,8 milliós veszteséggel zárt. Igaz, ehhez hozzájárult a Comdirect online bróker cég értékének 34 millió eurós növekedése, mely cégben a T-Online 21,4 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

A DT a tervezettnél gyorsabban csökkentette adósságát, amely szeptember végére 49,2 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 64,3 milliárdról – az eredeti terv az volt, hogy év végéig csökkentik a tartozást 50 milliárd euró alá. Kai Uwe-Ricke elnök megtakarítási terve – amely 2005-ig 55 ezer állás felszámolását és az alaptevékenységtől távol eső üzletágak, pl. a kábeltévé szolgáltatás eladását és a befektetések kurtítását tűzte ki célul – azzal járt, hogy 2003 első 9 hónapjában a cég ingó és ingatlan vagyona 2,5 milliárd euróra zsugorodott a tavaly 5,3 milliárdról.

Sajtóértekezletén Ricke bejelentette, hogy a nem alaptevékenységhez tartozó üzletek eladása befejeződött, s a jövőben már vásárlásokat sem zárnak ki. Azt azonban nem volt hajlandó kommentálni, hogy tárgyalásokat folytatnának a Time Warnerrel az AOL 70 százalékának megvásárlásáról 1 milliárd dollárért, amit a csütörtöki Süddeutsche Zeitung szellőztetett meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik