Belföld

Bővültek a magyar-román gazdasági kapcsolatok

admin
admin

2003. 11. 11. 17:14

Az idei év első felében a Romániába irányuló magyar export mintegy 36 százalékkal, a szomszédos országból származó import pedig 45 százalékkal növekedett. A magyar export meghaladta a 474 millió amerikai dollárt, az import pedig közelített a 276 millió dollárhoz - mondta Halász János, az ITDH bukaresti kereskedelmi szolgálatának vezetője kedden Békéscsabán.

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési
Részvénytársaság (ITDH) által szervezett magyar-román üzletember-találkozón Halász János elmondta: a magyar-román kereskedelmi forgalomban az első fél évben mintegy 199 millió dolláros aktívum alakult ki, és jó esély van arra, hogy az év végéig a kétoldalú árucsere értéke eléri az 1,5 milliárd dollárt.

A magyar export jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy a szállításaink egyharmadát a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek adják, ám Magyarország EU-csatlakozásával megváltoznak a romániai piaci lehetőségek.

A CEFTA együttműködés keretében például évente komoly mennyiségű gabonát szállítottunk a szomszédos országba kedvezményes vámtarifák mellett, ám Magyarország EU-csatlakozásával párhuzamosan megszűnik a CEFTA, így a kedvezményes vámtarifa is. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok keretét a következő év májusától az Európai Unió fogja meghatározni, vagyis az lesz a kérdés, milyen szerződést köt Románia az unióval.

Románia jelenlegi uniós szerződésének értelmében ugyanis 125 ezer tonnában kontingentálták az egész unióból kedvezményesen odaszállítható gabona mennyiségét, ám ezt a kontingenst, jó termés esetén önmagában Magyarország is képes lenne kihasználni. A kereskedelmi szolgálat vezetője szerint ezért Magyarországnak a csatlakozást követően úgy kell befolyásolnia az unió agrárdiplomáciáját, hogy ne sérüljenek a magyar exportérdekek Románia irányába.

A magyar-román gazdasági kapcsolatokat elemezve elmondta: Románia teljes importjából Magyarország 3,3 százalékkal, teljes exportjából pedig 3,4 százalékkal részesedik, s ezzel a hatodik, illetve nyolcadik helyet foglalja el az országok sorrendjében. A magyarországi cégek romániai befektetéseiről elmondta, hogy 2003 június végéig közel 4.200, magyar tőkével is működő társaságot tart nyilván a szomszédos ország cégbírósága.

Eddig a határidőig mintegy 237 millió dollár magyar tőke érkezett Romániába, amivel Magyarország a 13. legnagyobb befektető. A magyar befektetések éllovasa közel 90 millió dolláros tőkével továbbra is a Mol Rt., a második helyen a Richter Gedeon Rt. áll 17,5 millió dollárral, míg a harmadik helyet 11 millió dolláros befektetéssel a Zalakerámia Rt. foglalja el.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.