Belföld

Eltúlzott a WTO félelme Kína gazdasági erejétől

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerint Kína gyorsan növekvő gazdasági ereje miatt nem kell feltétlenül problémát jelentsen kereskedelmi partnerei számára, ahogyan azok ettől tartanak. A WTO jelenleg Pekingben tartózkodó vezérigazgatója szerint ezek a félelmek eltúlzottak.

Szupacsaj Panicspakdi szerint “a kereskedelem nem nullszaldós játék”. Kína nem csupán nagy exportőr, de nagy importőr is, gazdasága korszerűsítéséhez berendezésekre, technológiára és nyersanyagra van szüksége külföldről, milliárdos nagyságrendben. Ez a jövőben is így lesz, és ebből minden kereskedelmi partnere hasznot húzhat – hangsúlyozta Szupacsaj.

A Kereskedelmi Világszervezet és Kína címmel rendezett fórumon a WTO vezérigazgatója kiemelte, hogy az elmúlt két évtizedben a kínai gazdaság növekedési üteme átlagosan évi 10 százalék volt, a külkereskedelem ezalatt átlagosan 14 százalékkal bővült évente. Most, két évvel WTO-csatlakozása után, Kína már a világ egyik legnagyobb kereskedelmi tényezője az Egyesült Államok, az EU és Japán után.

Ezek valóban látványos eredmények, olyannyira, hogy félelmet keltenek a versenytársakban – mondta. Szupacsaj szerint azonban ezek a félelmek “messzemenően eltúlzottak”. Másfelől, hangsúlyozta a WTO vezérigazgatója, azokban az időkben, amikor a világgazdaság gyenge, a kínai erőteljes fejlődés motorként üdvözölhető a globális növekedés szempontjából.

Kínának a Kereskedelmi Világszervezet szerint meg kell nyitnia pénzügyi ágazatát a külföld előtt – jelentette ki a WTO vezérigazgatója, Szupacsaj Panicspakdi, aki pekingi látogatása alkalmával beszélt erről.

Szupacsaj a globális szabadkereskedelmi tárgyalásokról szólva, a Reutersnek nyilatkozva elmondta: a közelmúltbeli visszaesés után most van remény, hogy ezek a tárgyalások ismét felújulnak, és az afrikai miniszterek közelgő találkozója alapvető fontosságú lehet abban, hogy ismét egyenesbe kerüljenek a megbeszélések. Mint mondta, a cancúni kudarc után ma egyre több ország tekinti úgy a Cancúnban született dokumentumokat, amint olyanokat, amelyek további tárgyalások kiindulópontjai lehetnek.

Kínai látogatása után a WTO vezérigazgatója Kairóba utazik, hogy afrikai miniszterekkel tárgyaljon. Szupacsaj a december 15-i genfi találkozó előtt próbál egyeztetni az afrikai országokkal. Genfben a WTO égisze alatt folyó átfogó kereskedelmi tárgyalások jövő évi menetrendjét igyekeznek rögzíteni. A jövő év vége lenne a határidő a WTO úgynevezett dohai fordulójának lezárására.

Szupacsaj nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Kína már jelentős tényezője a világkereskedelemnek és az, amit tett, vagy tesz a jövőben, hatással lesz a globális kereskedelmi rendszerre. Egyben azt is kiemelte, hogy Kínában a törvényesség tényezőjét a gazdaságban jobban kell hangsúlyozni, és szigorúbban kell ennek érvényt szerezni.

Ugyanakkor nem tért ki a jüan kötött árfolyamának bírálatára, amely az utóbbi időben számos kritikát kapott az Egyesült Államoktól és nemzetközi pénzügyi szervezetektől, a szerintük méltatlan kínai kereskedelmi előnyök miatt, amelyekre az alulértékelt jüan segítségével tesz szert az ország. A dollárhoz kötött árfolyamú jüanból jelenleg 8,28 ér egy dollárt.

Szupacsaj szerint a kínai kereskedelmi többlet nem jelentős, sőt a következő években akár deficitbe is fordulhat a külkereskedelmi mérleg egyenlege. Az idei első kilenc hónapban Kína közel 308 milliárd dollár értékben exportált. Ez 32 százalékkal haladja meg a tavalyi megfelelő időszak adatát. Ugyanakkor az import ennél is erőteljesebben, 40,5 százalékkal nőtt, mintegy 299 milliárd dollárra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik