Belföld

Elírták a 2004. évi büdzsét

Hibás a jövő évi költségvetés – hívta fel a figyelmet Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke szerdán. Mindeddig nem fordult elő, hogy egy törvényjavaslaton belül két, eltérő GDP-adat is szerepelt volna - írja a Világgazdaság.

A kormány által beterjesztett 2004-es költségvetési törvényjavaslat így készült: az államháztartás GDP-arányos egyenlegeinek meghatározásához, a 2003. évre vonatkozóan 18 510 milliárd forintos nominális GDP-t szerepeltet, ám ugyanez az adat a gazdasági fejlődés főbb jellemzőinek táblázatában már 18 650 – 18 750 milliárdra duzzad. Ezek után – fogalmazott Varga – kétségeink vannak, mennyire lehetnek hitelesek a kormány által leírt számok. Az ülésen megjelenő Várfalvi István költségvetésért felelős helyettes államtitkár érdemben nem reagált az elnök felvetésére.

A bizottság egyébként rekordidő, alig három óra alatt végzett a 2004-es költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok megtárgyalásával. Tette mindezt annak ellenére, hogy az idén minden korábbinál több, 1748 módosítás érkezett a büdzsé tervezetéhez. A képviselők úgy döntöttek: nem folytatnak érdemi vitát minden egyes módosítóról, hanem hat csoportba osztották fel azokat, így elegendő volt néhány szavazás. Ezzel többnapi vitát spóroltak meg. Mindkét fél úgy ítélte meg: értelmetlen lenne a plenáris ülést megelőzően többnapi vitával lassítani a költségvetési folyamatot.

A testület végül a 21, a költségvetési bizottság által előterjesztett módosító javaslatot, illetve a kormány által is helyeselt további 40 módosító javaslatot támogatta, de további vitára alkalmasnak találta a többi módosítást is.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik