Belföld

PM-válasz a felügyelet panaszkodására

admin

2003. 11. 04. 18:56

A pénzügyi tárgyú törvények – a befektetők és a betétesek fokozott védelmének érdekében történő – módosítása nem látszat, hanem valóságos egyeztetésekkel járt, amelyeken a PSZÁF véleményét is meghallgatták – kommentálta a felügyelet délutáni közleményét Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, a FigyelőNethez is eljuttatott közleményében.

A közlemény szerint “Miután a pénzügyminiszter által indított vizsgálatban megfogalmazódó kérdésekre válaszok helyett csak jogszabályi okoskodásra futotta a felügyelet vezetésétől, aligha söpörhető az asztal alá a kérdés, hogy a PSZÁF jelenlegi jogi státusza minden tekintetben védhető és tartható-e. A mostani jogbizonytalanság azt mutatja, hogy a pénzügyminiszter, akinek kötelessége a PSZÁF felügyelete, s ekként ellenőrzése is, nem egyértelműen rendelkezik azokkal a jogosítványokkal, amelyek e feladat ellátását lehetővé teszik.”

A kormány felelősséggel tartozik a betétesek és a jóhiszemű befektetők pénzének biztonságáért – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a felügyelet jogi helyzetének pontosítása is ebbe az irányba mutat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

February 1946: Russian writer Ilya Ehrenburg (L) sitting with the President of the Hungarian-Russian cultural society.  (Photo by John Phillips/The LIFE Picture Collection/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.