Belföld

MÁV: egyedi elbírálás a nagy fuvaroztatóknak

A tervezettnél 3 milliárd forinttal nagyobb üzleti eredményt, és 39,8 milliárd forint fuvardíj bevételt ért el az év első nyolc hónapjában a MÁV Rt. árufuvarozási üzletága - közölte az üzletág kereskedelmi igazgatója kedden Székesfehérvárott.

Horváth Zsolt Csaba a térség fuvaroztatóinak részvételével tartott konferenciát követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hét év után az idén megállt, némileg már növekedett is az évente 42-43 millió tonna árut szállító vasút fuvarozási teljesítménye.

A további növekedés elérése érdekében a részvénytársaság az idén ismét átalakította kereskedelem-politikáját. A változtatás jegyében a korábbinál szorosabb kapcsolatot épített ki a MÁV Rt. – az árufuvarozási forgalmának 40 százalékát és a fuvarozásból származó bevétel 45 százalékát biztosító, évente legalább félmillió tonna áru szállítására megbízást adó – 13 céggel, köztük a Dunaferr Rt.-vel, a Mol Rt.-vel, a honvédséggel.

Mint az üzletág kereskedelmi igazgatója elmondta: a 13 nagy céggel egyedi elbírálás alapján kötnek szerződést. A vállalkozások előnyt élveznek a döntéseknél, a szállítással kapcsolatos problémáik gyors megoldását pedig külön menedzser csapat segíti. Hasonló menedzserrendszert alakítottak ki a Magyarországon áthaladó, tranzitszolgáltatást végző vonatokkal kapcsolatos tennivalók megoldásának segítésére is. A forgalom további növekedésének fontos feltételeként jelölték meg az eszközpark korszerűsítését; az arra vonatkozó javaslatokat rövidesen tárgyalja a részvénytársaság igazgatósága.

Horváth Zsolt Csaba hangsúlyozta: a korszerűsítés
elodázhatatlan, egyrészt az európai uniós követelmények teljesítése végett, továbbá azért, mert a 15-16 ezres vasúti kocsiparkból üzemszerűen 11-12 ezer működik csak, és a vagonok átlagéletkora meghaladja a húsz évet. A jövőben olyan vagonparkot szeretnének létrehozni, amely megfelel a korszerű követelményeknek, és többek között alkalmas a 120 kilométeres óránkénti sebességgel történő szállításra.

Az európai uniós környezetvédelmi szabályok miatt szükség lesz a kombinált közúti-vasúti szállítás bonyolítására használt, úgynevezett Ro-La vonatok számának növelésére. A hazai közúti tranzitforgalomnak jelenleg 8-9 százalékát
“emelik át vasúton Magyarországon”. A hazai kamionosok a közúti export-import forgalomnak darabszám szerint 5 százalékát, súly szerint 9-10 százalékát továbbítják egyelőre ebben a rendszerben – mondta Horváth Zsolt Csaba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik