Belföld

László Csaba a továbbiakban nem foglalkozik a lemondását firtató hírekkel

„Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Dolgozunk." – adott egyenválaszt László Csaba pénzügyminiszter a távozását firtató jövőbeli kérdésekre és egyben cáfolta a Magyar Nemzet állítását. László Csaba lemondásáról szóló hír a lap keddi számában jelent meg.

A Pénzügyminisztérium által kiadott sajtóközlemény szerint a tárca első embere, László Csaba nem mondott le, következésképpen nem is tárgyalt erről Medgyessy Péter miniszterelnökkel, ahogyan azt a Magyar Nemzet állította.

„Az újság a lemondással kapcsolatban sem engem, sem a Pénzügyminisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztályát nem kereste meg, ezért a cikk állításával szemben nem is kommentálhattam volna a „hírt”. Ezért helyreigazítást kérek a laptól, amelyet a bíróság a múlt héten is helyreigazításra kötelezett, mert valótlanságot állított rólam” – folytatódik a tárca közleménye.

A PM-közlemény szerint a lap keddi cikkével túlment a tűréshatáron. „Ezért nem tehetek mást, a mai napon egy egyszerűsített eljárást vagyok kénytelen bevezetni. Az esetleges távozásomat firtató kérdésekre kizárólag az alábbi egyenválaszt adjuk: Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Dolgozunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik