Belföld

Ünnep után – pánik Moszkvában

A múlt hét élénk szerdája után a bizonytalanság hétfőjére virradt a Budapesti Értéktőzsde. A Hodorkovszkij-ügy hozzánk terelheti, de el is riaszthatja tőlünk a külföldi befektetőket.

A BÉT hete az ünnep miatt is rövid lett volna, de valójában mindössze egynaposra sikeredett. A hét első két napján odakint már a tél előszelét érezhettük, de a tőzsdén nyári bágyadtság uralkodott, legalábbis forgalom és aktivitás tekintetében. A szerda azután ébresztőt fújt, a forgalom meghaladta a 10 milliárd forintot.

Mivel a befektetők nem szerettek volna pozíciót tartani a hosszú hétvégére, ezért az erős kezdés után eladtak. Biztató volt azonban, hogy nem illikvid piacon zúdították a piacra a papírokat, már a hajszállal alacsonyabb árak láttán is jelentek meg vevők, akik – úgy látszik – rendületlenül bíznak a 10 ezer pontos szint áttörésében, és nem féltek a hosszú hétvége bizonytalanságaitól sem.

Az oroszok nem tisztelik a hétvégét?

Pedig négy nap alatt sok minden történhet, no nem feltétlenül idehaza. Pár éve született az a mondás, hogy „az oroszok nem tisztelik a hétvégét, a Kurszk is vasárnap süllyedt el…” És újra kelet felé kell fordítanunk tekintetünket: amikor szombaton a szibériai Novoszibirszk repülőterén leszállt Mihail Hodorkovszkij orosz oligarcha magángépe tankolni, akkor kommandósok őrizetbe vették a milliárdost. Azt a férfit, aki történetesen Oroszország Bill Gates-e, azaz a leggazdagabb orosz és nem mellesleg a Jukosz olajóriás tulajdonosa-vezetője.

A hír politikai vetületeit mellőzve fordítsuk figyelmünket a lehetséges tőzsdei hatásokra. Ha valaki nem Jukosz-részvényes éppen, attól még nem biztos, hogy megúszta. Hodorkovszkij letartóztatása két ok miatt is begyűrűzhet a Budapesti Értéktőzsde virtuális parkettjére. Mindenekelőtt: az orosz tőzsde és a magyar tőzsde még mindig egy régióba tartozik, és az orosz események kihatnak a magyar piacra is.

Vihar Oroszországban

 

A MICEX-en, az egyik legnagyobb orosz tőzsdén az árfolyamok a hétfői kereskedés kezdetekor 12,6 százalékkal estek, a Jukosz-papírok vesztesége a MICEX-en 19, az RTS-tőzsdén 16 százalékos volt. A rubel árfolyama 30,0750 dollárra esett a pénteki 29,9156-ról annak hatására, hogy a bankok gyorsan lezárták dollárpozícióikat és keményvalutákra álltak át. Az egyik bankszakember szerint a tőkekivonás mértéke jelentősen meghaladja meg a tőkebehozatalét, és ez pánikot váltott ki a piacon. 

Jó lesz a BÉT-nek vagy rossz?

A külföldi befektetők az orosz belpolitikai és gazdasági bizonytalanság miatt csökkenteni fogják orosz pozícióikat. A nagy kérdés, hogy a pénzt forrásként fogják-e felhasználni más piacokon történő vásárlásokhoz, vagy megismétlődik az 1998-as szituáció – természetesen csak jelenségében, de korántsem méretében -, azaz a befektetők az oroszországi veszteségeiket likvidebb piacokon történő eladással fedezik.

Mivel ez elsősorban politikai és csak másodsorban gazdasági káosz, jó esélyünk van rá, hogy a Kárpátokon nem csapnak át az események hullámai. Erősíti ezt a feltételezésünket az is, hogy amikor megindult a vizsgálat a Jukosz ellen és Hodorkovszkij több munkatársát is letartóztatták, akkor az orosz tőzsde esett ugyan, de ez nem volt képes megakasztani a teljes gőzzel robogó magyar és lengyel tőzsdevonatot.

Hodorkovszkij letartóztatásának másik vonatkozása, hogy a Jukosz a Mol legnagyobb orosz partnere és olajszállítója. A Mol működésében ez várhatóan nem fog semmilyen fennakadást okozni, erről már születtek nyilatkozatok, de a befektetők szemében bizonytalansági tényezőt jelenthet. Márpedig október végén, a nagy tőzsdekrachok évfordulóján mindig ott bújkál a kisördök és könnyebben megremeg a befektetők újja az eladás gombon.

Van azonban egy másik papír is, amely nagy hét elé néz. Ez a NABI. A legnagyobb magyar buszgyártó, amely a csődbe ment Ikarus trónját foglalta el, tulajdonosa az Első Magyar Alap kockázati tőke társaság. Az EMA tulajdonában van a NABI 54 százaléka, és pénteken közgyűlésen döntöttek az Alap további sorsáról. Egyelőre ugyan nem jelent meg semmilyen tájékoztatás, de a papír árfolyamát vélhetően pozitívan befolyásolná, ha meghosszabbítanák az alap működését.

Biztató gyorsjelentések a tengerentúlon

A hét második felében, amíg mi az 56-os hősökre és a köztársaság kikiáltására emlékeztünk, addig a tengerentúlon nem változtak jelentősen az árfolyamok. A gyengélkedést péntek délután majdnem sikerült behoznia az amerikai részvényeknek, tehát nincs behozandó lemaradása a BÉT-nek hétfőn reggel.

A héten mindenesetre a gyorsjelentési szezon finisébe érkeztünk. A vállalati eredmények összességében meghaladták a várakozásokat, hisz a profitok átlagosan 23 százalékkal emelkedtek tavalyhoz képest, a várt 15 százalékkal szemben. Az S&P 500 vállalatából 288 jelentett, közülük 187 eredménye meghaladta a várakozásokat, mindössze 33 vállalatáé maradt el a konszenzustól.

A héten olyan nagyágyúk jelentenek, mint a Boeing és a Procter&Gamble. Ha hasonlóan pozitív eredménnyel zárulnak a hátralévő gyorsjelentések is, az garantálhatja az optimizmus megmaradását az év hátralevő részére. Ez egy erős december reményét vetíti elénk.



Ünnep után – pánik Moszkvában 1

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik