Belföld

Miniszterek tárgyalnak a MOL-PKN Orlen egyesítésről

Lengyel-magyar miniszteri szintű megbeszélések lesznek novemberben a PKN Orlen és a Mol esetleges egyesítéséről - mondta egy magas rangú lengyel kormánytisztviselő a Reuters hírügynökségnek, neve elhallgatását kérve.

– Az sincs kizárva, hogy Leszek Miller lengyel miniszterelnök Magyarországra látogat – idézte a hírügynökség a meg nem nevezett lengyel tisztségviselőt.

A részleges privatizálás előtt álló lengyel vállalat iránt korábban a Mol is érdeklődött. A PKN Orlen friss elképzelése szerint a lengyel és a magyar olajipari vállalat, valamint az osztrák OMV és a görög Hellenic Petroleum közép-európai olajkonszernt hozhatna létre.

Egy másik bennfentes, aki a Reuters szerint közel áll a PKN Orlenhez, hétfőn azt mondta a hírügynökségnek, hogy a lengyel olajcég három éven belül teljesen egyesülni akar a Mollal. Előbb azonban kereszttulajdonlást és egy vegyesvállalatot hoznak létre.

– A PKN Orlen három lépcsőben képzeli el a konszolidációt: kereszttulajdonlás, egy fele-fele arányú vegyesvállalat alakítása a külpiacokon való együttműködésre, és végül teljes egyesülés 2005-ben vagy 2006-ban – idézte a Reuters a bennfentest, aki hozzátette, hogy a PKN Orlennél jövő márciusig biztosan kidolgozzák az egyesülési terv minden részletét. – A folyamathoz szükség van mindkét kormány teljes politikai támogatására – mondta a PKN Orlenhez közel álló személy a hírügynökség szerint.

A lengyel kincstárügyi minisztériumban tíz napja úgy nyilatkoztak, a nemzetközi szövetségekkel szemben hűvös régebbi kormányállásponton némileg változtatva, hogy nem fogják meggátolni egy közép-európai olajkonszern tervét a PKN Orlen részvételével. Tadeusz Soroka, a tárca helyettes vezetője azt mondta, hogy a koncepció jó, a terv érdekes, és noha bizonyos kétségeket ébreszt, a tárca nem fogja akadályozni megvalósítását. Lényeges viszont – nyomatékosította -, hogy a PKN Orlennel szemben ne kerüljön fölénybe egy másik vállalat a tervezett konszernben.

Soroka megerősítette Piotr Czyzewski tárcavezető október eleji nyilatkozatát, amely szerint a lengyel kincstárügyi minisztérium alkalmasint a tervezett közép-európai olajkonszern létrehozása keretében értékesítené a PKN Orlen állami tulajdonban lévő 28 százalékát, de nem cserével, hanem eladással.

A miniszter azt is mondta, hogy a tárca két-három héten belül nyilvánosságra hozza véleményét a PKN Orlen és a Mol Rt. által a lengyel minisztériumhoz külön-külön benyújtott, a közép-európai olajkonszern létrehozására vonatkozó előzetes elképzeléséről.

Zbigniew Wróbel, az Orlen elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a konszern tagja lehetne a lengyel és a magyar nagyvállalaton kívül az osztrák OMV és a görög Hellenic Petroleum. Leszögezte, hogy a konszern létrehozásának konkrét munkálatait még Lengyelország és Magyarország jövő májusi EU-csatlakozása előtt el kellene kezdeni, mert az uniós jog korlátozza efféle cégszövetségek kialakítását.

Hétfőn dél felé a PKN Orlen 25,70 zloty volt a varsói értéktőzsdén, 25,60 zlotys nyitás után. Délelőtt 25,90-25,40 zloty között mozgott. Ugyanakkor a Mol 6920 forint volt a budapesti értéktőzsdén, 35 forinttal drágább a pénteki zárónál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik