Belföld

2020-ra kínai turisták özönlik el a világot

Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) becslése szerint a következő évtizedekben a világ elsőszámú turisztikai nagyhatalmává nöheti ki magát, elsősorban a Kínából külföldre utazók számát tekintve: 2020-ban valószínűleg már 100 millió kínai utazik külföldre.

A WTO főtitkára szerint – aki a szervezet pekingi közgyűlésén vélekedett így – Kína emellett a beutazók számával is megelőzi a ma még világelső Franciaországot, előreláthatólag 130 millió látogatót fogad majd a következő évtized végére. A szervezet becslése szerint 2020-ig a turisták száma világszerte évi 1,5 milliárdra nő.


Franceso Frangialli főtitkár általában is úgy véli, hogy az egész idegenforgalmi ágazat átalakulás előtt áll, elsősorban az új úti célok, az utazók életkorának eltolódása és az internet általános elterjedése következtében. Míg korábban egy többhetes nyaralást már hónapokkal korábban le kellett foglalni, a jövőben a foglalási idő jelentősen lerövidül, és általában az utazások időtartama is rövidebb lesz.


 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.