Belföld

Telkek és áfa-tervek – drága kiskapu

Komoly vitát váltott ki a telkek adásvételére fizetendő áfa bevezetését célzó javaslat. A beruházók profitjuk csökkenésétől félnek, a vásárlók pedig az árak növekedésétől.

Jócskán felborzolta a kedélyeket az építőiparban az a kormányzati terv, amely szerint megszűnne az építési telkek eddigi tárgyi adómentessége, s a helyébe a 25 százalékos áfakulcs lépne. A forgalmi adó fizetése azonban csak a gazdasági társaságok nyakába szakadna, míg a magánszemélyek és az önkormányzatok továbbra is adómentesen bonyolíthatnák telekügyleteiket. Így például a magánszemélyek egy 10 millió forintért eladott telek után ugyanekkora összeget rakhatnának zsebre (nem foglalkozva itt az esetleges jövedelemadó-fizetési kötelezettséggel), míg a vállalkozásoknak a kapott bevételből 2 milliót az adóhatóság kasszájába kellene irányítaniuk.

Eltérő nézetek

A tervek szerint jövő januártól, de legkésőbb májustól, az uniós csatlakozás időpontjától életbe lépő új rendszer alaposan megnyirbálhatja a vállalkozók profitját. Csabai Lászlóné, a kormány lakásügyi megbízottja ugyan a Figyelőnek úgy nyilatkozott, hogy az áfa bevezetése nem okozhat túl nagy emelkedést az árakban. Országos szinten ugyanis egy-egy lakás árában mintegy 15 százalékot tesz ki a telekhányad, ami 25 százalékos áfateher mellett a lakás teljes árát 3-4 százalékkal emeli meg.

Ezzel szemben a vállalkozók nyilatkozatai alapján a drágulás a fővárosban ennél jóval erőteljesebb lehet, mivel Budapesten a telekárak lényegesen magasabbak a vidékieknél. Több beruházó elmondása szerint Budapesten az átlagos telekhányad 30 százalék körül alakul, ami pedig már 7-8 százalékkal hajtja fel az árakat. A fejlesztők úgy nyilatkoztak, hogy ezt a mértéket már biztosan nem tudják lenyelni, az viszont kérdéses, hogy a vevők milyen növekedést lesznek hajlandók kifizetni. Megfigyelők szerint valahol középúton alakulnak majd ki az eladási árak, mivel a lakásépítés manapság olyan magas profittal jár, amiből az építők „minden további nélkül” tudnak valamennyit engedni.

Jogos félelmek

Nem csupán a jövőt érintik a beharangozott változások, az áfaviszonyok megváltozása ugyanis a már folyamatban lévő építkezéseknél is sok mindent a feje tetejére állíthat. Az elmúlt hetekben érdekvédelmi és szakmai szövetségek sora hallatta hangját azzal kapcsolatban, hogy a bevezetést egy átmeneti időszaknak kellene kísérnie. Jogos a félelem ugyanis, hogy a vállalkozók egy az egyben elbukják a telek áfáját azoknál a telkeknél, ahol a fix áras szerződéseket már megkötötték a leendő lakókkal, azaz lényegében már eladták azokat a lakásokat, amelyek csak az EU-csatlakozás után készülnek el. Az általános forgalmi adó befizetése ugyanis teljesítéskor, ez esetben a lakás átadásakor esedékes.

Úgy tűnik, a vállalkozók félelmei megértő fülekre leltek, Csabainé szerint mindenesetre a kormány várhatóan beépít majd egy átmeneti periódust. Eszerint az olyan lakásoknál, ahol az EU-csatlakozásig megkötik a szerződést, s azt a földhivatalban legkésőbb jövő május elsejéig be is jegyzik, még a régi rendszer lesz érvényben, azaz a telekhányadot még nem terheli majd áfa.

A teljes cikket elolvashatja a Figyelő 42. számában.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.