Belföld

Soha nem látott forgalom Ferihegyen

Az idén az első kilenc hónapban minden idők legnagyobb repülőgép-forgalmát bonyolította a Ferihegyi Repülőtér - mondta Mudra István, a HungaroControl igazgatója pénteken.

A Légiforgalmi Irányítók Nemzetközi Napján az igazgató elmondta: augusztusban 8741 repülőgép szállt fel és le Ferihegyen, ami 11,1 százalékkal több az eddigi legmagasabb 2001-ben mért mozgásnál.

Az első kilenc hónapban az átrepülő forgalmat is figyelembe véve az összes repülőgépmozgás meghaladta a 348 ezret, ami az eddigi legmagasabb érték.

Mudra István elmondta: elkészült a HungaroControl lehetséges átalakításáról szóló előtanulmány. “Ebben a jelenleg költségvetési intézményként működő légiforgalmi szolgálat kft-vé történő átalakítása szerepel” – tette hozzá.

Győr kormánypárti polgármestere, a helyi kórház kardiológiai osztályának vezetője igazi fenegyerek, elmondása szerint eddig mégsem kapott soha feddést pártja vezetőitől. Az interjúban szó esik papagájokról, 3:20-as bluesról, Törőcsikről és Nyilasiról, a lex Dézsiről, sőt még egy ellenzéki politikusról is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.