Belföld

Szlovákia lemaradt a konvergenciában

admin

2003. 10. 17. 09:21

A Szlovák Nemzeti Bank elnöke, Marian Jusko szerint az euróövezetbe is belépő új EU-tagok több külföldi beruházásra számíthatnak, mint más újonnan EU-taggá váló országok.

Újságíróknak nyilatkozva Jusko csütörtökön azt is elmondta, hogy Szlovákia az euróövezeti tagság öt “maastrichti” feltételéből hármat már most teljesít, közte az államadósság GDP-hez viszonyított arányát, amely nem haladhatja meg a 60 százalékot.


“Le vagyunk maradva viszont az államháztartási hiánynál, amely nem lehet több a GDP 3 százalékánál, és az árstabilitás területén” – mondta a szlovák központi bank elnöke. “Szlovákiának teljesítenie kell az euróövezeti feltételeket, nem csak azért, hogy bevezethesse a közös valutát, hanem azért is, hogy fenntartható gazdasági növekedést érjen el” – mondta Jusko, és hozzátette: éppen ezért Szlovákia be akarja vezetni az eurót, amint fenntartható módon teljesíteni tudja az euróövezeti tagság feltételeit.


“A jövő évi belépésre váró tíz EU-tagjelölt között Szlovákia nem jól áll a konvergenciafeltételek teljesítésével: hat másik tagjelölt megelőzte, és csak egy maradt le mögötte” – mondta Jusko, de nem mondta meg, melyek ezek az országok. Hozzátette, hogy idén ebben már nem várható változás, mert az árak felszabadítása és az adóváltozások csak jövőre fejeződnek be, és csak azzal teremtődnek meg a feltételek, hogy az inflációt 2005-re a valutauniós feltételekhez igazítsák.


A szlovák államháztartás hiánya a GDP 5 százalékát érheti el az idén, és jövőre, a költségvetés tervezete szerint, 3,9 százalékra lehetne ezt csökkenteni. “A maastrichti feltételeket szerkezeti reform nélkül is meg lehet próbálni teljesíteni, de az csak Potemkin-falu lenne” – mondta Jusko, és úgy vélte, hogy az első hivatalos lépéseket 2008-10 között lehet megtenni Szlovákia euróövezeti integrációjában.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.