Belföld

Több pénz jut a magyar űrkutatásra

admin
admin

2003. 10. 16. 11:02

Jövőre várhatóan az ideinél több pénz jut a magyar űrkutatás finanszírozására - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke csütörtökön Budapesten, a tizenegyedik alkalommal megrendezett űrkutatási napon.

Hozzátette, hogy a pontos összeget még nem tudja megmondani, mert folynak a költségvetési egyeztetések. A tanácskozáson üdvözölték a kínai űrkutatás legújabb eredményét, vagyis hogy saját űrhajóval embert juttattak a világűrbe. Kovács Kálmán szerint az űrkutatási tevékenység az informatikához hasonlóan a tudásalapú társadalom egyik sarokköve, mivel innovatív, nagy tudást igénylő technológiákat alkalmaz.


Ezért fejlesztését és oktatását fontosnak tartotta a miniszter. Az idén a magyar űrkutatási programok finanszírozására mintegy 500 millió forint jut, ami igen jelentős hányada a minisztériumban rendelkezésre álló, 2003-ban 4 milliárd forintos K+F finanszírozási keretnek.


Kovács Kálmán úgy vélte, hogy az a 30 kutatóhely, ahol jelenleg Magyarországon űrkutatási tevékenységgel foglalkoznak, nemcsak technológiai színvonalban jár az élen, hanem az uniós csatlakozás feltételeinek megteremtésében is. “A kutatóhelyeken dolgozó mintegy 300 szakember ugyanis már évek óta az unióban szokásos pályázati módszerek segítségével jut forrásokhoz. E tapasztalatot pedig átadhatják más szakterületeken dolgozóknak is” – húzta alá a miniszter.


Az informatikai tárca vezetője reményét fejezte ki, hogy Magyarország hamarosan tagja lehet az Európai Űrügynökségnek, az ESA-nak. Az együttműködés jelenleg is jó, ám “még egy fél lépés elválasztja Magyarországot a teljes jogú tagságtól” – tette hozzá. Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője az MTI-nek elmondta: Magyarországon általában az alkalmazott űrkutatási tevékenységekben végeznek tudományos munkát, s a kutatóknak elsősorban távérzékelési és anyagtudományi területeken vannak nemzetközileg is értékelhető eredményeik.


A szakember jelezte, hogy az űrkutatás nem egyenlő az űrrepülésekkel, ugyanis az űrrepülésekre fordított összegek még a fejlett űrkutatással rendelkező országokban is a költségek csupán 15 százalék körüli részét teszik ki. Both Előd nem lát lehetőséget arra, hogy a közeljövőben újabb magyar ember járjon a világűrben, ez ugyanis igen drága volna, egy asztronauta űrbejuttatása mintegy 40 millió dollárba kerülne, ezt pedig Magyarország nem tudná finanszírozni.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.