Belföld

Rejtő kihallgatása – a rendőrségnél van a jegyzőkönyv

admin
admin

2003. 10. 16. 14:51

A rendőrség megkapta a Rejtő E. Tibor ügyészségi kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel. A jegyzőkönyv részletei természetesen nem nyilvánosak - mondta az ORFK kommunikációs igazgató-helyettese.

Németh Lajos azt is közölte: a rendőrség az ügyészség érveit elfogadva letett arról, hogy a Bécsben kiadatási letartóztatásban lévő Kulcsár Attilát kihallgassa.
Ennek megszervezése legalább másfél-kéthónapos procedúra lenne, előre el kellene küldeni németül a kérdéseket, amelyeket az osztrák hatóság képviselője tenne fel, és a kihallgatáson csak jelen lehetne a magyar nyomozó. A rendőrség úgy számol, hogy ennyi idő múlva Kulcsár várhatóan már Budapesten lesz kihallgatható, mert lezárul kiadatási eljárása – mondta.

Kulcsár Attila ügyvédje, Bánáti János ezzel kapcsolatban csütörtökön az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy “néhány hónapot még igénybe vesz a kiadatási eljárás”. Hozzátette: Kulcsár Attila csak hozzátartozóit fogadja, ezért nagy meglepetéssel értesült arról, hogy – mint arról a csütörtöki Népszava beszámolt – a K&H Bank egyik biztonsági vezetője bejutott védencéhez.

“Próbálkozás volt, de Kulcsár Attila semmilyen nyilatkozatot nem tett neki. Az illető a hozzátartozói beszélő kapcsán jutott be hozzá, az osztrák hatóság engedélyével” – jegyezte meg.

Folyamatos egyeztetés…

Egy neve elhallgatását kérő ügyész elmondta, hogy a K&H-ügyben pillanatnyilag az Országos Rendőr-főkapitányság nyomoz. Az ügyészég és a rendőrség illetékes vezetője továbbra is napi kapcsolatban van, folyamatosan egyeztetnek a nyomozati cselekményekről, amelyeket az ügyészség határoz meg.

A Fővárosi Főügyészségen az MTI érdeklődésére úgy fogalmaztak, hogy átküldték a sikkasztással gyanúsított volt bankár kihallgatásáról készült “jegyzőkönyveket”. A többes szám azt sejteti, hogy nem csak a múlt csütörtökön hallgatták ki Rejtő E. Tibort, de ezzel kapcsolatban részleteket nem lehetett megtudni.

“A rendőrség tud az ügyészség lépéseiről” – mondta az ügyészégi szóvivő csütörtökön az MTI-nek. Borbély Zoltán a nyomozással kapcsolatban többet nem kívánt nyilvánosságra hozni.

… fokozott ügyészi felügyelettel

A K&H brókercégénél, a K&H Equities-nél történt sikkasztás és pénzmosás ügyében a rendőrség fokozott ügyészi felügyelettel nyomoz. A fokozott ügyészi felügyelet azt jelenti, hogy a rendőrségnek minden nyomozási cselekményt egyeztetnie kell az ügyészséggel.

Rejtő E. Tibort kérelmére, a fogva tartásával kapcsolatos panasza nyomán szállították át a rendőrségi fogdából az ügyészségre – közölte a legfőbb ügyész a belügyminiszterhez még kedden írott levelében.

Az ORFK-n – tájékoztatásuk szerint – sokáig nem tudták, miről kérdezték Rejtőt, de az ügyészségen már korábban jelezték: megküldik a kihallgatásról készült jegyzőkönyveket.

Az átszállítás politikai vihart kavart, a kormányzó MSZP bírálta az ügyészség lépését, míg az ellenzéki Fidesz és MDF védelmébe vette azt. Az MDF elnöke pedig már hosszabb ideje szorgalmazza, hogy az egész ügy vizsgálatát vegye át az ügyészség.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Saudi soldiers stand guard as a Saudi air force cargo plane, carrying aid, lands at an airfield in Yemen's central province of Marib, on February 8, 2018. (Photo by ABDULLAH AL-QADRY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.