Belföld

2004-ben nyithat a repülőtér Zalaegerszegen

A zalaegerszeg-andráshidai nem nyilvános repülőteret a város önkormányzata 540 millió forint költséggel nyilvános nemzetközi kereskedelmi repülőtérré kívánja fejleszteni. Ha a kormány még az idén elfogadja a kérelmet, külső források bevonásával 2004 őszére befejeződhet a fejlesztés.

A beruházásról csütörtöki ülésén döntött a város közgyűlése. A testület határozott arról is, hogy a kereskedelmi repülőteret 100 százalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság működtesse; alapításához már az idén 55 millió forint törzstőkével rendelkezik a város.

Gyimesi Endre polgármester előterjesztésében elmondta: a közgyűlés három érdekelt szakbizottsága egyetértett a fő céllal, miszerint a repülőtér a megyeszékhely és környéke gazdasági, kereskedelmi, turisztikai versenyképességét, növekedési pályára állítását segítené elő.

A város legnagyobb munkaadója, a Flextronics International (FI) 20 millió forinttal finanszírozta az engedélyezési és megvalósíthatósági dokumentumok elkészítését, a kifutópálya építéséhez pedig 80 millió forintot biztosít.

A közel 540 milliós fejlesztés – az 1,5 kilométer hosszú és 25 méter széles aszfaltozott kifutópályán kívül – többek között tartalmazza a teljes légiforgalmi navigáció kialakítását, az utasforgalmi és irányító épület bővítését, felszerelését, valamint a járulékos létesítmények megépítését.

A beruházáshoz az önkormányzat és az FI pályázati forrásokat, esetleg hitelt is igénybe kíván venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik