Belföld

Kondor nem tudott nyilvántartásba vételéről

admin
admin

2003. 10. 15. 09:33

Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke szerdán egy parlamenti bizottsági meghallgatás után újságíróknak azt állította: nem állt kapcsolatban a III/II-es ügyosztállyal, vagyis a kémelhárítással.

A rádió elnöke az Origónak azt mondta, hogy az összes róla készített dokumentumot közölte a Népszava, vagyis III/II-es tevékenységéről csak egy hivatal által megírt nyilvántartási lap tanúskodik, így nincs nyoma, hogy valaha is jelentett volna.

Kondor Katalin közölte: titkosszolgálati nyilvántartásba vételéről ő nem is tudott. Kondor Katalin rádióelnök a parlament emberjogi és kisebbségi bizottságának meghallgatása előtt arról nem nyilatkozott, hogy közszereplőnek tartja-e magát. Az utóbbitól függ ugyanis, hogy megismerhetők lesznek-e a rá vonatkozó titkosszolgálati dokumentumok.

Az elnök asszony nem rejtette véka alá viszont véleményét a szélsőséges megnyilvánulásai miatt támadott Vasárnapi Újság című műsorral kapcsolatban. Az ülésen egyébként a közmédiumok elnökeit hallgatták meg a kisebbségi és vallási műsorpolitikáról.

“Amióta én vagyok az elnök, a Vasárnapi Újságot jogerős elmarasztalás nem érte.” Arra pedig, hogy a pártoktól független ORTT többször is elmarasztalta a műsort kisebbségellenes megjegyzései miatt, a rádióelnök a következőképpen reagált: jól tudjuk, hogy az ORTT-be is a politikusok küldték az embereket. Illúzió tehát az, hogy függetlenek.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.