Belföld

Emelkedést várnak a pesti tőzsdén

Kereskedők emelkedő árfolyamokat várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX szerdán 2 pontos csökkenéssel 9912 ponton nyitott.

Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője szerint semmi jele a megtorpanásnak, továbbra is optimista a piac, így tovább emelkedhetnek az árfolyamok.


A történelmi csúcson lévő Richterről elmondta: az elemzők véleménye megosztott arról, hogy olcsó vagy drága-e a papír, nyugat-európai generikus gyógyszergyártókkal összehasonlítva ugyanis még mindig alulértékelt a Richter.


Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzője emelkedést vár Budapesten és az európai tőzsdéken is, mivel az eddig megjelent amerikai vállalati gyorsjelentések, köztük az Intelé pozitív meglepetéseket okoztak.


Véleménye szerint továbbra is a blue chip részvényeken lesz a hangsúly, a kisebbek közül pedig elsősorban a technológiai szektorhoz tartozók erősödhetnek.

Londonban és Frankfurtban felfelé tart a tőzsde


A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100  szerdán 13,50 pontos emelkedéssel kezdett, és rövidesen 14,00 pont  volt a nyeresége.    


Kedden az FTSE-100-as részvényindex 28,80 pont (0,65 százalék) veszteséggel 4334,10 ponton zárt.     A frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 szerdán   23,24 pontos emelkedéssel indult, és néhány perc múlva 21,90 pont  volt a nyeresége.     


Kedden a DAX-30 mutató 0,26 pontos (0,01 százalék) veszteséggel  3538,13 ponton zárt. Szerdán tőzsdenyitáskor az euró 1,1738 dollár volt  középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, 0,0015 dollárral  több a keddi későinél.  

Szerdán tőzsdenyitáskor az arany unciánként 375,85 dollár volt  Londonban azonnali szállításra, 0,50 dollárral több a keddi későinél. 


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik