Belföld

Chirac képviseli Németországot az EU-csúcson!

Jacques Chirac francia elnök képviseli Németországot az e heti EU-csúcstalálkozó utolsó napján. A történelmi jelentőségű eseményről német kormányzati források számoltak be a BBC szerint.

Chirac francia elnök helyettesíti Schröder német kancellárt az Európai Unió e heti megbeszéléseinek utolsó napján. A párizsi politikust azért kérték fel a németek, mert Schrödernek egy sorsdöntő jelentőségű parlamenti szavazásra kell hazautaznia.

Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva egy német kormányzati illetékes elmondta: „erre korábban még nem volt példa, de jól mutatja, hogy mennyire közel vagyunk egymásahoz”.

A BBC kommentátorai máris megjegyzik, hogy „a német-francia együttműködés motorja még soha nem volt ilyen olajozott”, mint most. A brit megfigyelők megállapítják, hogy mindkét nagy európai ország ellenezte az amerikaiak által vezetett Irak elleni katonai akciót, és az európai alkotmány tervezetének kidolgozásakor is szorosan együttműködtek. Ugyanakkor emlékeztetnek arra is, hogy Németország és Franciaország álláspontja más nemzetközi kérdésekben is olyan közel van egymáshoz, hogy Berlin nyugodtan megbízhatja Párizst érdekeinek képviseletével a külügyeket illetően.

Ám nemcsak a nemzetközi, hanem a pénzügyi, költségvetési kérdésekben is azonos, vagy hasonló Berlin és Párizs álláspontja. Mindkét ország megvédte például a másik magatratását, amikor az Európai Unió illetékesei bírálták őket a magas költségvetési deficit miatt.

Schröder kancellár és Joschka Fischer német külügyminiszter Brüsszelből tehát egy nappal korábban, csütörtökön utaznak most majd haza, mert szeretnék a parlamenten átvinni az új munkaügyi reformokat, amelyek kulcsfontosságúak a szociáldemokratákból és zöldekből álló koalíció számára. Így pénteken Jacques Chiracra hárul a feladat, hogy Németország érdekeit képviselje az Európai Unióban.

Schrödernek egyébként saját pártján belül kell rendet tennie ahhoz, hogy áthidalhassa a kormányzati problémákat – jegyzi meg a BBC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik