Belföld

Izrael bosszúja – Szíriát üldözi

admin

2003. 10. 06. 08:39

Válságkormányt hozott létre és rendkívüli állapotot rendelt el a palesztin elnök. A Hamász katonai szárnya kilátásba helyezte, hogy megtorolja a szíriai palesztin célpontok ellen vasárnap végrehajtott támadást.

Arafat 8 tagú válságkormány megalakítását rendelte el. Egyelőre nem tudni, hogy milyen feladattal, illetve jogkörrel ruházza fel a testületet. A palesztin törvényhozás hozzájárulása nélkül egy hónapig működhet a válságkabinet. Ahmed Korei palesztin miniszterelnök szerint a biztonsági helyzet romlása miatt volt szükség a két döntésre.

 Támadás Szíriában

Húsz éve nem fordult elő, hogy izraeli vadászgépek Szíriára támadtak volna. Most vasárnap azonban megtörtént a támadás, miután szombaton Haifában, az észak-izraeli városban elkövetett öngyilkos merénylet következtében 19-en vesztették életüket. Az izraeliek azt állítják, hogy egy palesztin terrorista bázist támadtak Szíriában, válaszul a haifai merényletre. A zsidó állam közlése szerint az Ein Szaheb palesztin tábort érte a bombázás. A tábor Damaszkusz, Szíria fővárosa közelében található. Feltételezések szerint a Hamasz és az Iszlám Dzsihád nevű szervezetek bázisa volt Ein Szahebben. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezet egyik szóvivője egyébként arról számolt be, hogy a támadás során több polgári személy megsebesült, pontos számot azonban nem közölt. Elmondása szerint az izraeli gépek négy rakétát lőttek ki, és támadásuk nyomán jelentős károk keletkeztek.

A Hamász szélsőséges palesztin szervezet katonai szárnya eközben kilátásba helyezte, hogy megtorolja a szíriai palesztin célpontok ellen végrehajtott vasárnap reggeli támadást. Az Ezzedin al-Kasszám Brigádok nyilatkozatában arra szólította fel sejtjeit, hogy mielőbb Izrael szívében válaszoljanak “erre a súlyos eszkalációra”. A szervezet szerint a visszavágás elrettentő erejű lesz.

A nyilatkozat leszögezte: bármely arab országot is ér támadás, az a palesztin nép elleni agresszióval egyenértékű. A Hamász szerint a vasárnap reggeli támadást nem katonai célpont ellen hajtották végre, hanem az 1948-ban szülőföldjükről elűzött palesztin menekültekre mértek csapást.

Az Iszlám Dzsihád szóvivője – ez a szervezet vállalta magára a haifai robbantás miatt a felelősséget – bejelentette, hogy a szíriai településen nem volt semmiféle bázisuk. Azt is cáfolta a szóvivő, hogy más szír településen vagy egyáltalán más országban is lenne bármilyen kiképző bázisuk.


Izrael nem áll a törvények felett

Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter Kofi Annan ENSZ-főtitkártól és a BT soros elnöki tisztét betöltő Egyesült Államoktól kérte a BT rendkívüli ülésének összehívását, s a zárt ajtók mögötti tanácskozás után nyílt ülés megtartását is kezdeményezte annak érdekében, hogy olyan államok is elmondhassák véleményüket, amelyek nem tagjai a BT-nek. A testületnek jelenleg Szíria az egyetlen arab tagja. A levélben a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Izrael polgári célpontot támadott.

Szíria igazolhatatlan agressziónak, az arab világ a konfliktus súlyos eszkalációjának, míg Izrael inkább Szíriához intézett jelképes figyelmeztetésnek tekinti a 19 ember életét kioltó szombati haifai robbantásos merénylet után végrehajtott légitámadást. A rajtaütéssel Izrael azt üzente a damaszkuszi kormánynak, hogy állítsa meg a Szíriában tevékenykedő palesztin szélsőségeseket.

Fejszal Mekdad szíriai ENSZ-nagykövet felszólította a Biztonsági Tanácsot, hogy ítélje el az izraeli katonai agressziót. A diplomata szerint Izrael olyan mértékben űz csúfot az ENSZ alapokmányából, hogy az arabok és sokan mások világszerte úgy érzik, Izrael fölötte áll a törvénynek, a nemzetközi jognak, a Biztonsági Tanács határozatainak. A damaszkuszi határozattervezet felszólítja Izraelt, hogy tartózkodjon minden olyan lépéstől, fenyegetéstől, amely veszélyezteti a térségbeli vagy a nemzetközi békét és biztonságot.


A bűnbánás napja

Az izraeli ENSZ-nagykövet felszólalásban azt hangsúlyozta, hogy országának joga volt a gondosan kimért önvédelmi válaszcsapásra, mert Szíria terroristákat támogat. Dan Gillerman ironikusnak nevezte, hogy olyan ország kezdeményezze a BT összehívását, amely terroristákat fogad be. Olyan ez – mondta – mintha Oszama bin Laden (terrorista vezér) kért volna ilyen ülést 2001. szeptember 11-e után.

Gillerman az ülés előtt a sajtónak nyilatkozva botrányosnak nevezte, hogy az ülést a legszentebb zsidó ünnep, a jom kippur előestéjére hívták össze. Jelezte, az izraeli diplomaták szürkületkor, az engesztelés napjának kezdetekor otthagyják a tanácskozást. Megjegyezte, hogy ilyen ülést karácsonykor még nem látott.


A konfliktus kiszélesedhet


John Negroponte amerikai ENSZ-nagykövet nem ítélte el az izraeli légitámadást, megismételte Washington aznapi felhívását, hogy mindkét fél tartózkodjon a feszültséget fokozó lépésektől. Kijelentette, hogy Szíria a rossz oldalon áll a terrorizmus elleni harcban, s fel kellene hagynia az olyan csoportok támogatásával, amelyek a haifaihoz hasonló terrorcselekményeket követnek el.

Emyr Jones Parry brit ENSZ-nagykövet szerint Izrael nem engedheti meg magának, hogy jogos felháborodása olyan cselekedetekre ragadtassa, amelyek nem csak a békefolyamatot ássák alá, de Izrael érdekeinek is ártanak. Pakisztán és Szíria a nemzetközi jog megsértésének nevezte az izraeli légitámadást.

A BT-ülés előtt Kofi Annan ENSZ-főtitkár közleményben elítélte az izraeli légitámadást, amely kiszélesítheti a jelenlegi konfliktust a térségben. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőre virradó éjszakán elnapolta ülését. A testület a következő napokban folytatja vitáját – közölte John Negroponte.


Izrael tehetetlenségében támadott


A londoni Independent címoldalán arról ír, hogy találgatások szerint az izraeli kormány talán azért rendelte el a támadást Szíria ellen, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy mindeddig nem tudta beváltani fenyegetését Jasszer Arafat palesztin vezető eltávolítására. Mint az Independent mondja, az izraeli lakosság tetteket követel Sharon miniszterelnöktől a merényletek leállítására, de az Egyesült Államok ellenzi Arafat elűzését, és jelek szerint az izraeli kormány is mintha meggondolta volna magát. A szintén londoni Daily Telegraph szerint Izrael azzal fenyeget, hogy újabb légitámadásokat hajthat végre Szíria ellen.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitung a Haifában szombaton történt atrocitásra adott izraeli válaszról azt írja, hogy ez az eszkaláció rávilágít az akörüli tehetetlenségre, hogy mit lehet még tenni a palesztin területek elleni bosszútámadásokon és az úgynevezett “megelőző gyilkosságokon” kívül, amikor ezekkel nem sikerült leállítani a terrort. A szintén német Süddeutsche Zeitung azt írja, a Szíria elleni támadás azt jelzi, hogy “az izraeli kormány sem ismer most már határt a bosszú terén”.

A francia Liberation úgy vélekedik: az izraeli kormány jobban tenné, ha beismerné, hogy képtelen felszámolni a terrorizmst – még akkor is, ha ez “a gyengeség szörnyű beismerése lenne”. A párizsi lap szerint csak így lehetne jobban eljutni a politikai rendezéshez.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 9.
Grezsu Mihályné viszi haza az önkormányzat ajándékcsomagját a Nyíregyházához tartozó Szélsőbokorban 2016. december 9-én. A Magyar Posta dolgozói Nyíregyháza mintegy 19 ezer nyugdíjas lakosának kézbesítik a város 2500 forint értékű karácsonyi ajándékcsomagját.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.