Belföld

Padlón az amerikai fogyasztók bizalma

admin

2003. 09. 30. 16:53

Az amerikai középnyugati térség üzleti tevékenységét jelző chicagói beszerzői menedzser index szeptemberben 51,2 pontra süllyedt, és jelentősen csökkent a Conference Board gazdaságkutató intézet szeptemberi fogyasztói bizalmi indexe is.

A chicagoi index augusztusban 58,9 pont, júliusban 55,9 pont volt, szeptemberben pedig elérte az 51,2 pontot. Az 50 pont alatti mutató a régió feldolgozóipari tevékenységének összeszűkülésére, 50 pont feletti értékek az élénkülésre utalnak. Az év elején a chicagói térség gazdasági tevékenysége pangásban volt, május óta azonban a mutató 50 pontos küszöb feletti értékeken mozgott, vagyis enyhe élénkülés vette kezdetét.

Május és augusztus között folyamatosan növekedett az index, amelyet a Reuters által megkérdezett elemzők szeptemberre 57,0 pontra vártak. A főindexet hét gazdasági részmutató alapján állítják össze a szakértők. Szeptemberben a készletek változásától eltekintve valamennyi részmutató ( a termelésre, az új megrendelésekre, a megrendelések teljesítésében való lemaradásra, a foglakoztatásra, a beszállításra és a fizetett árakra vonatkozó mutatók) mind gyengülő tendenciát jeleznek augusztushoz képest.


Csökkent a Conference Board bizalmi index is


A Conference Board (CB) vezető amerikai gazdaságkutató intézet szeptemberi fogyasztói bizalmi indexének értéke 76,8 pont lett, jelentősen csökkent az augusztusi 81,7 ponthoz képest. Az elemzői vélemények átlaga szerint a szeptemberi mutatónak 81,2 pontra kellett volna mérséklődnie.


A bizalmi indexen belül a jelenlegi helyzet megítélésétkifejező részindex értéke az augusztusi 62,0 pontról 59,5 pontra süllyedt, a várakozások részindexe pedig 94,9 pontról 88,4 pontra. A CB keddi értékelése szerint a fogyasztói bizalom az iraki háború befejezése óta nem állt ilyen alacsonyan és elsősorban azt az aggodalmat tükrözi, hogy az amerikai gazdaság nem képes az eddiginél több munkahelyet teremteni.


Elemzők emlékeztetnek rá, hogy hét hónap óta folyamatosan csökken a munkahelyek együttes száma az Egyesült Államokban és az előrejelzések szerint szeptemberben további 25 ezerrel mérséklődhet. A bizalmi index júliusban 77 ponton állt, augusztusban előzetesen 81,3 pontot közölt a CB, amit most 81,7 pontra korrigált. Számos elemző szeptemberre az augusztusinál árnyalatnyival magasabb pontértékre számított – derül ki a Reuters felméréséből. A kutatóintézet kereken 5 ezer háztartás adatai alapján számolja bizalmi indexeit.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.