Schilling Árpád színtársulata Georg Büchner Woyzeck című darabját vitte színpadra, amelynek a Munkáscirkusz alcímet adta. Vagy fantasztikus, vagy undorító volt – írja szerdai kritikájában a Glas Javnosti című belgrádi lap a Schilling rendezésében előadott dokumentumdrámáról. – Polarizálta a nézőközönséget az előadás módja, a színészek ketrecben meztelenkedve, tűzzel, vízzel és homokkal tarkították előadásukat. A belgrádi nézőközönség ezúttal „valami mást” láthatott a színházfesztivál nyolcadik napján.
A Vecernje Novosti idézi a nézőközönség soraiban elhangzott véleményeket, amelyek szerint egyesek „okádtak” a látottaktól, mások „rondának és gyöngeelméjűnek” minősítették az előadást. A Bitef nézőközönsége hozzászokott a különféle exhibicionista megoldásokhoz, de a budapesti társulat előadása után abban a tudatban távozott a publikum, hogy ilyenfajta bemutatókat már látott régebbi és jobb változatokban. Miután a színészek szado-mazochista jeleneteikkel agyongyötörték a közönséget, úgy távoztak, hogy meg sem hajoltak – írja a lap, s idéz egy színházi szakértőt, aki leginkább azt veti a rendező szemére, hogy nem ragaszkodott következetesen a Büchner-mű alapeszméjéhez.
A Danas című lap szerint a budapesti színtársulat előadása valójában a Woyzecken végrehajtott kísérlet volt, s úgy tűnik, hogy a rendezőt elsősorban a színházi kifejezésmód új eszközeinek a feltárása érdekelte. Arra törekedett, hogy felfedje a szöveg mögött megbúvó tartalmakat, amelyek ugyancsak lehetnek „velősek és fontosak”. Büchner darabja a Munkáscirkusz alcímet kapta, részint azért, mert az előadók értelmezésében Woyzeck munkás volt, másrészt viszont azért, mert a Krétakör Színháznak az a célja, hogy a nézőket váratlan pillanatokkal lepje meg, amelyekben bármi megtörténhet, mint a legnagyobb akrobatamutatvány előtti feszült cirkuszi csönd után.
