146 ország kereskedelmi miniszterei találkoznak szeptember 10-14 között Cancúnban a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) ötödik miniszteri találkozóján. A cancúni tárgyalás alapfelvetéseit a világszervezet 2001 novemberi Dohában tartott fordulója szolgáltatja, alapvető témái a mezőgazdasági és ipari korlátozások leépítése, a szolgáltatások liberalizálása és az úgynevezett szingapuri témák.
A fejlődők sokkoló javaslata
Cancúnban pénteken meglepetést keltett, hogy a fejlődő országok egy meglehetősen vegyes csoportja önálló, radikális javaslatot terjesztett elő. Az agrártámogatások teljes leépítését követeli a 22 ország, amely a világ legnépesebb országait (Kínát, Indiát, Brazíliát), de a vendéglátó, OECD-tag Mexikót és Thaiföldet, Dél- Afrikát, Kenyát, Egyiptomot is tömöríti. Az Európai Unió több tagország már csütörtökön világossá tette: sokkot keltett a fejlődők követelése és emiatt csak a hét végétől lehet a tárgyalások előrehaladására számítani. A WTO tárgyalások során ezidáig csak az úgynevezett Cairns-i csoport, benne Kanada és Ausztrália sürgette az agárpiacok teljes, de távolról sem ilyen radikális felszabadítását. A “22-ek” követelésével a Cairns-i csoport elvesztette jelentőségét- mondják. Az Európai Unió és az Egyesült Államok meglepetéssel fogadta a “22-ek” radikalizmusát. Brüsszel és Washington az exporttámogatások és a ” piaczavaró” szubvenciók leépítését vállalták ugyan a beterjesztett munkaanyaguk szerint, ám – mint azt az EU tárgyalóküldöttsége közölte – a farmereknek szánt kifizetések teljes feladása elképzelhetetlen a számukra. Franz Fischler az EU bizottság agrárügyekben illetékes tagja kifejtette, hogy a WTO dolga az agrártámogatások piaci összhangjának megteremtése, nem pedig a különböző társadalmi folyamatokba való beavatkozás. Az EU védelmébe veszi azokat az uniós támogatásokat, amelyeket a környezet védelmére és a vidék fejlesztésére fordítanak – mondta egy másik EU illetékes. Az Európai Unió illetékesei most abban reménykednek, hogy a “22-ek” követelései nem többek erőfitogtatásnál, továbbá, hogy az újonnan megalakult csoporton belüli eltérő érdekek előbb, vagy utóbb szétfeszítik ezt a szövetséget.
Most a fejlett országokon a sor
Pascal Lamy, az Európai Unió kereskedelmi képviselője hangoztatta, hogy az agrártárgyalások fordulópontja Cancúnban esedékes, hiszen tartani akarják magukat a 2005 január 1-jére tervezett lezáráshoz. A megbeszélések célja most, hogy a nemzetközi kereskedelmet korlátozó torzító agrártámogatások, az exportszubvenciók és az importtarifák csökkentésére kézzelfogható megoldási módozatokat dolgozzanak ki a miniszterek.
Az agrárkérdésekben leginkább az Európai Unió és az Egyesült Államok támogatási gyakorlatának a megváltoztatása a tét. Bár a tárgyalások eddigi menetében sikerült elérni, hogy a konkrét mezőgazdasági termékekhez kapcsolódó szubvenciók mértéke csökkent, a két óriás WTO-tagállam valójában csak látszatintézkedéseket hozott.
Az elmúlt évben határozottan megugrottak a két államszövetség mezőgazdasági termelőknek nyújtott személyi jövedelemtámogatásai. Az OECD felmérései szerint az EU földműveléssel foglalkozó polgárai évente 16 ezer dollárt, az Egyesült Államok mezőgazdasági dolgozói 17 ezer dollárt kapnak kizárólag dotáció formájában. (Összehasonlításképpen a magyarországi átlagkereset évente ennek harmada, nagyjából 4,8-5 ezer dollár.)
Nagyvonalú terv, kétséges siker
Az EU és az USA ennek ellenére az utóbbi hónap szenzációjának számító javaslatot készített elő a fejlődő országoknak szánt engedményekről. Ezek az államok a többi WTO taghoz képest haladékot kapnának az importvámok csökkentésére, a számukra fontos termékek importjánál indokolt esetben védzáradékot alkalmazhatnának.
Franz Fischler, az EU agrárfőbiztosa hajlandó lenne az unió belső támogatásait 55 százalékkal, a fejlődő országok számára fontos termékek körében az exportszubvenciót átlagosan 45 százalékkal csökkenteni, de elvárja, hogy az Egyesült Államok is hasonló engedményeket tegyen. Komoly ígéret emellett az unió részéről, hogy hajlandó a fejlődő országok agrártermékeire kivetett vámokból 36 százalékot elengedni, hiszen sokkal nagyobb értékben importál javakat a szóban forgó országokból, mint az Egyesült Államok, Ausztrália vagy Japán.
A cancúni fordulóra szánt agrárkérdések az ellenérdekelt felek többletigényein könnyen megbukhatnak. A liberalizáció jelentősebb bővítéséért küzdő Cairns-i csoport (Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Brazilia, Chile és még mások), illetve a mostani WTO szabályokkal mentességet elérni kívánó fejlődő országok aligha mennek bele az EU és az USA által felkínált indítványba.
Magyar részvétel
Magyarország képviselője önállóan is részt vesz a tárgyalásokon, a magyar álláspont mégis az EU közös véleményében fogalmazódik meg. Balás Péter, a magyar WTO-képviselet vezetője emlékeztetett rá, hogy hazánk aktív megfigyelőként részt vett az uniós egyeztetési folyamatban. A nagykövet magyar szempontból különösen fontosnak tartja azt a három témát, ahol a piacra jutás megkönnyítése a tét. Ezek: az agrárkereskedelem, az ipari termékek és a szolgáltatások kereskedelme. Budapest az úgynevezett szingapúri témák (befektetések, versenyszabályok, kereskedelemkönnyítés és közbeszerzés) tárgyalási napirendre tűzését is támogatja. Érdekeltek vagyunk még a földrajzi eredetvédelemben.
Sokak szerint az ipari termékek piacra jutása vám- és nem vámjellegű akadályainak leépítése az agrár-kompromisszum megszületése nélkül nem léphet előre. Cancúnban a WTO tagoknak arról kellene döntést hozniuk, hogy az ilyen irányú liberalizációt milyen módon érhetik el, illetve le kell fektetniük a tárgyalások hátralévő részének menetrendjét.
Amíg az agrárvita megoldása a nagyobb tagállamok hajlandóságán múlik, addig az iparcikkek korlátozásainak megszüntetése a fejlődő országok egymás közötti harcának színtere. Az Észak-Dél ellentét mellett egyre hangsúlyosabb a fejlődők közötti vámakadályok okozta konfliktus – állítja a WTO-forduló előtt publikált szakértői jelentés. Ezek az államok ugyanis külkereskedelmük 70 százalékát egymással bonyolítják le, sokszor magasabb vámokat alkalmazva, mint a fejlett-fejlődő viszonyban. Választott eszközeik is egyre kifinomultabban követik a nyugati mintát, előtérbe kerültek olyan, nem vámjellegű korlátozások mint a technikai előírások vagy a dömpingellenes intézkedések.
Kié legyen a pármai sonka?
A földrajzi eredetvédelem talán az egyetlen sikertéma, amelyikről döntés várható a négy napban. Nemhiába helyezi Brüsszel előtérbe ezt a kérdést, hiszen az európai termelők becsléseik szerint évente több milliárd dollárt veszítenek amiatt, hogy a világ több pontján élnek vissza a hagyományos európai nevekkel, mint például a pármai sonka vagy a rocquefort sajt.
Az EU-nak több követelése is van ezen a téren. Egyrészt létre akar hozni egy földrajzi elnevezéseket tartalmazó nyilvántartást, ez az említett termékeket vennk számba a WTO országaiban. Másrészt az eredetvédelmet szeretné kiterjeszteni a borokon és a szeszeken kívül eső termékekre. A harmadik – és egyben legvitatottabb – pont olyan követelést fogalmaz meg, hogy az EU- földrajzi nevek egy meghatározott körénél a WTO-tagjai speciális védelmet nyújtsanak, akár garantálva a helyileg már kiadott márkanevek visszavonását is.
A vétó elsősorban Kanada és Mexikó részéről várható, ahol még nem született jogszabály az európai földrajzi nevek védelmére, ezért a nevekkel visszaélők ebben a két országban nem citálhatók bíróság elé. A helyzet pikantériája: éppen ők ketten utasították vissza, hogy az eredeti pármai sonkát saját nevén forgalmazzák határaikon belül, hiszen az elnevezés már foglalt volt.
Tőkeáramlások – kiújul a vita
Az úgynevezett szingapúri kérdésekben a tagállamok álláspontja jelentősen megoszlik. Témai a kereskedelemmel szoros összefüggésben állnak, a beruházásokat, a versenyszabályozást és a közbeszerzések átláthatóságát érinti. Az EU és Japán vállvetve küzd azért, hogy az elfogadott szabályok egyszerre mindenkire érvényesek legyenek, míg az USA és India szeretné megőrizni saját mozgásterét.
Az ellentét valójában a tőkeáramlás korlátozásáról 70-80 éve erősebben zajló vita felelevenítését jelenti. Az Egyesült Államok a beruházásoknál egészen tágra venné a befektetések fogalmát, az EU szűkebb meghatározást követel, félve attól, hogy a döntés hatására a nagytőkések pénzügyi műveletei teljesen ellenőrizhetetlenné válnak.
Kambodzsa, a másodosztályú tag
A cancúni WTO-fordulón a résztvevő országok miniszterei döntöttek Kambodzsa és Nepál felvételéről. A két ázsiai ország elsőként kerül be a szervezetbe a legkevésbé fejlett államok sorából a WTO 10 évvel ezelőtti átalakulása óta. A szervezet mellett állók szerint a két ázsiai „szegényház” bekerülése szép példája annak, hogy a WTO a szegényebb országoknak is legalább annyit tud segíteni, amint a már szervezeten belül lévő gazdagabbaknak. A kritikusok ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a Kambodzsa és Nepál rendkívül kedvezőtlen feltételeket volt kénytelen elfogadni a csatlakozáshoz. Kambodzsa például elfogadta, hogy 2007-től nem importál generikus (általános, nem specifikus, nem élvez ipari/kereskedelmi tulajdonhoz fűződő különleges oltalmat, azaz mindenki számára hozzáférhető) gyógyszereket, miközben a jelenlegi szegényebb WTO-tagok 2016-ig még kihúzhatják magukat e szabály alól. Ugyancsak súlyos kritikával illették a megállapodás azon passzusát, amely Kambodzsa számára 60 százalékban maximalizálta a mezőgazdasági javakra kivethető vámokat, miközben az USA nem egy esetben 121 százalékos vámtétellel sújtja az országába érkező agrártermékeket, az Európai Unió pedig a félelmetesnek tűnő 252 százalékos „büntetéstől” sem riad vissza. Az ország ezen felül ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem támogatja mezőgazdaságát. (Az ország GDP-lének jelentős részét a mezőgazdaság adja.) Mindez súlyosan hangzik ugyan, de nem annyira káros – írja az Economist Kambodzsa WTO-ba való felvételéről. Ha például az ország 2007-ben súlyos AIDS-járvánnyal küszködne, a WTO gazdag tagjai bizonyára meghosszabbítják a generikus gyógyszerek behozatalának engedélyezését, ha másért nem, akkor azért, mert jelentős részben járulnak hozzá az ország egészségügyi kiadásaihoz. Nem fog különösebb fejfájást okozni a kambodzsai vezetésnek, hogy nem támogathatja a helyi mezőgazdaságot (a lakosság 80 százaléka él földművelésből), hiszen úgy sincs miből, ráadásul az amerikai és az európai gyakorlat hosszútávon magának Európának és az USA-nak sem kedvez. Az országba érkező mezőgazdasági termékekre kiszabott vámok korlátozása azért nem lehet különösebb gond, mert Kambodzsában a jelenlegi vámtétel – köszönhetően a hosszú és porózus határoknak, valamint a korrupt vámhivatalnokoknak – gyakorlatilag nulla százalékos, függetlenül az áru jellegétől.
