A K&H Bank és brókercége, az Equities tulajdonosai minden jogos ügyfélkövetelést teljesíteni fognak, amely a brókerbotrány következtében jelentkezik majd - mondta John Hollows, a K&H Bank megbízott vezérigazgatója. Hozzátette: a jogos ügyfélkövetelések számszerűsítése, illetve azok kifizetése még egyetlen ügyfél esetében sem történt meg, ez hosszabb folyamat eredménye lesz. "Ehhez szükség van a vizsgálatok lezárására, arra, hogy egyértelműen megállapítsák a tényleges helyzetet" - mondta. Szavai szerint a kár összegéről sem lehet a vizsgálatok lezárásáig tényleges számot közölni. Kérdésekre válaszolva John Hollows elmondta: egy maroknyi csoport idézte elő a brókercégnél a visszaéléseket. A banknál eddig mintegy 20 főre tehető azok száma, akiket az üggyel kapcsolatban felfüggesztettek munkavégzésük alól vagy elbocsátottak a hitelintézeti csoporttól.
Ajánlott videó
- 17:06 Órákra elérhetetlenné válik több állami ügyintézési felület
- 17:02 Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is
- 16:41 „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 16:25 Tóth Alex combját megoperálták, már a felépülésre koncentrál
- 16:24 Stoptáblánál vágott be a másik autós elé egy nagykanizsai fiatal, majd addig ütötte, míg el nem tört a bordája
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 16:05 Óriási tömegverekedés és hét kék lap után ölelkezve mentek le a pályáról a kézisek
- 15:54 Leó pápa Dél-Amerikába utazik
- 15:25 Bárány Tibor: Nagy Magyar Megbotránkozástörténetek
- 15:14 Donald Tusk: Provokációt hiúsítottak meg a lengyel–orosz határon
- 15:04 Tao: az új szabályozás sem szünteti meg az egyik legfőbb anomáliát
- 14:53 Nyomozást rendeltek el a Kisfaludy Program ügyében
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
