Belföld

2004-től vezetékes telefonoknál már működik a számhordozhatóság

Üzemképes a telefonszámok hordozhatóságának megvalósításához szükséges központi referencia adatbázis (kra) - tájékoztatta a Hírközlési Felügyelet (HíF) csütörtökön közleményben az MTI-t.

Csapó Attila projektvezető elmondta, hogy a hordozott hívószámok irányítási adatait tartalmazó adatbázis alapján a vezetékes távközlési szolgáltatóknak saját telefonközpontjuk fejlesztésével saját adatbázisokat kell létrehozniuk.

“A szolgáltatóknak feladatuk az is, hogy egyenként megegyezzenek versenytársaikkal a telefonszámok megtartásának feltételeiről” – tette hozzá. A projektvezető beszámolt arról, hogy a kra elkészítésére a HíF az Informatikai és Hírközlési Minisztérium felkérése alapján májusban írt ki közbeszerzési eljárást.

A beruházást a német tulajdonú T-Systems Unisoftware Kft. végezte el 39 millió forintért, illetve az évi 10 százalékos karbantartási költségért. Németországban e társaság anyacége végezte a hasonló szerepet ellátó rendszer kiépítését. Csapó Attila szerint elképzelhető, hogy a kra alkalmas referencia lehet a későbbiekben a mobil távközlés területén is a számhordozhatóság megvalósításához, ám ez csak a szabályozás pontos ismeretében tudható biztosan.

A projektvezető emlékeztetett arra, hogy a kormány július 16-i ülésén fogadta el a számhordozhatóság alkalmazásának szabályait a vezetékes telefonokra vonatkozóan. Ez alapján 2004. január 1-jétől már minden távközlési társaságnak biztosítania kell ügyfelei számára, hogy azok megtarthassák telefonszámukat akkor is, ha esetleg más szolgáltatóhoz pártolnak át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik