Belföld

Épül az ország első bioélelmiszer-gyára

Az ország első, több mint 1,5 milliárd forintos költségből épülő bioélelmiszergyárának alapkövét helyezték el csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

“A beruházás példaértékű az átalakulás alatt lévő mezőgazdaság számára, hiszen az új üzem az élelmiszerpiac korszerű követelményeinek teljesítésére épül, egészséges terméket állít majd elő egészséges környezetben tenyésztett állatok feldolgozásával” – mondta Simon József, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az alapkőletételi ünnepségen.

Hozzátette: az Európai Unió piacán csak akkor lehet sikeres a magyar agrárágazat, ha megfelel a mai követelményeknek, s áttér a nagyobb jövedelmezőséget biztosító környezet- és biogazdálkodásra.

A petneházi üzemben a nyírkércsi Baromfi COOP cégcsoport Master GOOD Kft. leányvállalata természetes körülmények között szabadtéri állattartással – antiobiotikumok és tápok nélkül – tenyésztett csirkét, illetve pulykát dolgoz majd fel különleges receptek szerint félkész és késztermékekké, illetve bébiételeket is gyárt immunhiányos és allergiás gyermekeknek – közölte Bárány László, a családi vállalkozás cégvezető igazgatója.

Ajánlott videó