Belföld

Péntektől többet fizetünk az áramért és a postai szolgáltatásokért

Péntektől kilenc százalékkal drágul az áram, és tíz százalékkal a posta szolgáltatások díja. Az áremelés valószínűleg más területen is érezteti majd hatását, az élelmiszeripari cégek nagy része például már korábban bejelentette, a többletköltségeket továbbhárítják a fogyasztókra.

A nappali áram ára kilowattóránként 8,4 százalékkal, az éjszakai áramé pedig 12 százalékkal nő. Az emelés egy átlagos család kiadásait havonta 370 forinttal növeli. Az ÁFA-kulcsok változása miatt, januártól további 11 százalékkal emelkedik az áram ára.
A kilencszázalékos áramáremelés után valószínűleg az élelmiszeripari cégek is az áremelés mellet döntenek. A pékek már korábban bejelentették, hogy a többletköltségeket ráterhelik termékeikre. A húsfeldolgozók legalább 9 százalékkal szeretnék emelni áraikat. Várhatóan már szeptembertől 10 százalékkal drágulnak a konzervipari termékek is. A tej ára egyelőre nem emelkedik az idén.


Mától csaknem 10 százalékkal többet kell fizetni a postai szolgáltatásokért is. A helyi szabványlevélre az eddigi 35 helyett 40 forintos, a távolságira 40 helyett 44 forintos bélyeget kell vásárolni. A képeslapok postázása 3 forinttal, 35 forintra drágul.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik