Három évvel ezelőtt még sokan gúnyolódtak azzal, hogy az OMV “bejelentésekben óriás, megvalósításban törpe”, most azonban a káröröm nem ilyen nagy: egyrészt a kelet-európaiak rég bebizonyították, hogy nem mezítlábasok a tőke világában és hogy a legjobban ismerik a Kelet útjainak kátyúit. Másrészt divatban van, hogy Kelet vásárol Keleten. Harmadrészt a Mol messze túl magas árat fizetett a szanálásra szoruló INA negyedéért. Végül pedig az OMV számára a jelek szerint hamarosan újra esély nyílik az INA második privatizálási körében arra, hogy kedvezőbb áron szerezzen részt – írta a lap.
A horvát döntésről beszámoló cikkében a Die Presse azt írta, ez csalódást okozott az OMV osztrák kőolaj- és gázipari konszernnek. Ám Thomas Huemer OMV-szóvivő úgy nyilatkozott: nem felel meg a valóságnak az az utóbbi napokban szárnyra kelt hír, amely szerint az OMV eredeti 420 millió dolláros ajánlatát utóbb megemelte mintegy 500 millióra. “Csupán annyit ajánlottunk fel a horvátoknak, hogy készek vagyunk folytatni a tárgyalásokat, amennyiben érdeklődés van” – mondta Huemer.
A cikk szerint az OMV úgy tesz, mintha nem izgatná a döntés, de ez már csak azért is keserű pirula volt, mert az osztrák konszernt sorolták az első körben az első helyre a pályázók között, ám az eljárást nem zárták le, hanem politikai alapon “igazítottak” a feltételeken. Az OMV nyugalma azzal is összefügghet, hogy a Mol a következő privatizálási körben már nem pályázhat, s így az OMV számára esély nyílhat egy nagyobb részvénycsomag megszerzésére.
A lapnak Angelika Zwerenz, az Erste Bank elemzője úgy nyilatkozott, az OMV elmulasztott egy esélyt dél-kelet-európai piaci részének növelésére, másrészt azonban a részvényesek szempontjából örvendetes, hogy nem engedett az árfelhajtásnak.
Johnnes Benigni, a PMV International energia-brókere is csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy mennyit fizetett a Mol. Úgy vélte: “Az OMV által felkínált összeg még éppen hogy realista volt”, s a Mol nyilván hamis képet alkotott magának az INÁ-ról, különben nem adott volna ennyit érte.