Belföld

Józsefvárosi városfejlesztés a legnagyobbakkal

A legnagyobb hazai lakásépítő cégek versenyeznek a legnagyobb budapesti városfejlesztés elnyeréséért. A józsefvárosi Corvin–Szigony projekt húszhektáros területére érkezett ajánlatokat már rangsorolták , eredményhirdetés csütörtökön lesz - írja a Népszabadság.

A legnagyobb ingatlanfejlesztő és építőipari cégek jelentkeztek a még csak papíron létező józsefvárosi Corvin sétány menti építkezések megvalósítására. Az év elején meghirdetett városfejlesztési pályázaton részeredmény, illetve rangsor már van, nyertest még nem hirdettek. A helyi képviselő-testület a múlt héten – egyetlen szavazat híján – úgy döntött, hogy a szerződéskötési tárgyalásokat a Középület-építő Rt. (Közév), a Hérosz Rt.-vel, a Baucont Rt.-vel és a Kipszer Rt.-vel alkotott konzorciumával folytatják le.

A józsefvárosi fejlesztési lehetőség iránt érdeklődött az OTP Ingatlan Rt. is, amely a Magyar Építő Rt.-vel közösen adott be ajánlatot, azonban az nem került a legjobbak közé.

A körülbelül háromezer lakás és ötvenezer négyzetméternyi kereskedelmi terület kialakítására alkalmas területen a pályázók mindegyike 2005 elején kezdené az építkezést. Ha – optimális esetben – a csütörtöki rendkívüli ülésen már a szerződés részleteit is jóváhagyja az önkormányzat, a tervezések, a lakók kiköltöztetése, a közművesítési munkálatok és a telekalakítások akkor is még több mint egy évet vesznek igénybe.



 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik