Belföld

Medgyessy Péter: Magyarországnak nem kell választani Európa és az Egyesült Államok között

Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozás ellenére sem kell választania Európa és az Egyesült Államok között - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a belga Le Vif/l'Express című heti magazinnak adott interjúban

A bővítés és az unió átalakulása témakörében forgó interjúban a magyar kormányfő kiemelte, hogy a most csatlakozó tíz közép- és kelet-európai ország különösen érzékeny a szuverenitásra, hiszen azt csak nemrég nyerte vissza. Persze tudják, hogy az erős Európa érdekében engedményeket kell tenniük, de annak megértésére kérik a Nyugatot, hogy ezek az országok sokáig szenvedtek hiányt demokráciában, szabadságban, függetlenségben. Az uniónak például szüksége lehet mozdonyra, aminek jól megfelelhet Franciaország és Németország kettőse, de “mozdonyra van szükségünk, nem uralomra” – közölte Medgyessy.

Medgyessy úgy vélekedett, hogy ezeknek az országoknak ezután sem kell választaniuk Európa és Amerika között, elvégre ugyanazokat az értékeket vallják az Atlanti-óceán mindkét partján. Az viszont fontos, hogy sikerüljön az unió bővítése és mélyítése, mert csak így lehet komoly partnere az Egyesült Államoknak.

A magyar kormányfő természetesnek nevezte, hogy amikor a konventen Európa jövőjéről van szó, különböző vélemények csapnak össze. Magyarország azon a véleményen van – mondta Medgyessy – hogy feltétlenül erős bizottságot akar az erős Európának. “Személyesen szólva, mint egy újonnan csatlakozó ország képviselője, azt kívánom, hogy legyen egy magyar európai biztos is, akinek a megbízatása bizonyos ideig tart. Egyébként viszont megértem, hogy a hatékonyság érdekében a biztosokat képességeik és nem állampolgárságuk szerint kell kijelölni feladatukra. Az a kompromisszum, amely lehetővé teszi, hogy eleinte minden tagországnak legyen biztosa, majd bizonyos idő múltán áttérni az EU jó működése szempontjából ésszerűbb rendszerre, számomra kielégítőnek tűnik” – mondta Medgyessy, ily módon burkoltan elfogadva, hogy nem minden tagországnak lesz mindig biztosa az Európai Bizottságban.

Jacques Chirac francia elnöknek az iraki háború közeledtével tett kijelentéseiről szólva, amelyekkel durván megrótta az EU-hoz most csatlakozó országokat, mert az amerikai fellépést támogatták a háborút elutasító francia vonallal szemben, Medgyessy azt mondta, hogy neki szelektív emlékezete van. Az a fontos, hogy Magyarországnak kitűnő kapcsolata van Franciaországgal, az pedig előfordul, hogy az ember olyasmit mond, amit később megbán.

A bővítéssel és az EU jövőjével foglalkozó másik interjúban Jacques Delors, a bizottság korábbi francia elnöke kifejtette, hogy nagyon boldog a bővítés miatt, de kicsit aggódik is, mert az unió intézményeinek reformját, az integráció elmélyítését már korábban el kellett volna végezni. Az EU a mélyítéssel mindig a bővítések után szaladt, ahelyett, hogy előre gondolkodott volna. A közös külpolitikához, védelmi politikához vagy egy előőrsre lesz szükség, vagy a megerősített együttműködés módszerére, néhány országgal elindulni az úton és szakaszonként megközelíteni a célt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik