Belföld

Egymilliomodik utasát üdvözölhette a Germanwings

Mindössze hét és fél hónappal az első Germanwings járat beindítása után már egymillió utassal büszkélkedhet a légitársaság. Dr. Joachim Klein, a Germanwings ügyvezető igazgatója személyesen gratulált Renate Sato Vidal-nak, aki a légitársaság 4U 882 számú járatán utazott Rómába. „A mérföldkő mindenképpen ünneplésre méltó", - hangsúlyozta Klein, amikor pezsgővel gratulált a szerencsés utasnak, aki egy – a Germanwings összes jelenleg 21 desztinációjára szóló – utazási utalványt vehetett át.


Az elmúlt hét és fél hónap alatt összesen 1,7 millió foglalás történt a Germanwings járataira. Az utasok vagy a légitársaság honlapján keresztül vagy telefonon foglalhatták le repülőjegyeiket. Kizárólag júniusban, mintegy 215 000 utast üdvözölhet a légitársaság.

A május 22-én beindított budapesti járat is rendkívül sikeresen, az elvárásokat meghaladóan üzemel. Már 35000 repülőjegyet foglaltak az utasok a Köln és Budapest között közlekedő járatokra. A nagy sikerre való tekintettel a légitársaság tervbe vette a két város között közlekedő járatok számának növelését.

A Germanwings kölni átszállással járatokat indít Athénba, Barcelonába, Berlinbe, Bolognába, Drezdába, Edinburgh-be, Isztambulba, Izmirbe, Lisszabonba, a London mellett fekvő Stanstedbe, Madridba, a Milánó mellett fekvő Malpensába, Nizzába, Párizsba, Prágába, Rómába, Thesszalonikibe, Velencébe, Bécsbe és Zürichbe. Szezontól és időponttól függetlenül a Germanwings repülőjegyeinek nagy részét a két legolcsóbb kategóriájú, 5000 illetve 7600 forintos (19, 29 euró) áron – beleértve minden adót és illetéket – kínálja egy útra utasainak. A repülőjegyek a www.germanwings.com internet címen vagy telefonon (00 49 1805 955 855 vagy 00 43 1 502 91 00 70) foglalhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik