Belföld

A banánháború után megérkezett a génkezelt élelmiszer háború az USA és Európa között

admin

2003. 06. 25. 10:15

A génkezelt élelmiszerek ellen tüntetők közül tizenegyet vettek őrizetbe az egyesült államokbeli Sacramentóban a nemzetközi biotechnológiai konferencia második napján, kedden.

A kaliforniai városban jelentős rendőri készültséget rendeltek el, hogy megakadályozzák a genetikailag módosított élelmiszerek ellen fellépőket az értekezlet megzavarásában. Vasárnap óta már hetven tiltakozót állítottak elő a hatóságok. A szervezők szerint kedden mintegy ezren, a hatóságok szerint több százan vettek részt a jobbára békés megmozduláson. Hétfőn már háromezren – ki óriásparadicsomnak, ki pillangónak öltözve – vonultak fel Sacramento utcáin Hagyjátok békén a génjeinket! Állítsátok meg a konszernek támadását! jelszavakat kiabálva.

A háromnapos nemzetközi biotechnológiai konferenciára az amerikai mezőgazdasági minisztérium száznál több ország képviselőit hívta meg. Az értekezlet hivatalosan kinyilvánított célja az éhezés elleni harc elősegítése a világon éppen a biotechnológia felhasználásával. (Európai miniszter nem vesz részt a konferencián.)

A First Food nevű civil szervezet a konferenciát arcátlan kísérletnek minősítette arra, hogy a génmanipulált élelmiszereket az amerikai adófizetők pénzén próbálják rátukmálni a vonakodó külföldre. A genetikai úton módosított organizmusok problémája az egyik fő témája az Egyesült Államok és az Európai Unió szerdán Washingtonban kezdődő éves csúcsértekezletének is.

Washington már bepanaszolta az Európai Uniót a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) a génkezelt élelmiszerekre alkalmazott európai importmoratórium miatt. Ennek az intézkedésnek a feloldása azonban már valószínű azt követően, hogy az Európai Unió július elején várhatóan jóváhagyja az ilyen termékek megfelelő címkézését és nyomon követését előíró rendelkezéseket – utalt rá az AFP francia hírügynökség.

George Bush amerikai elnök hétfőn Washingtonban ismét felszólította az európai kormányokat, hogy vonják vissza az ilyen élelmiszerek behozatalát lehetetlenné tevő rendelkezéseket. A BIO 2003 szakvásárt megnyitva Bush szemére vetette az Európai Uniónak, hogy az európai tilalom akadályozza az afrikai éhínség elleni harcot is.

Az Európai Bizottság visszautasította az amerikai vádakat rámutatva, hogy az unió hétszer több segélyt nyújt az afrikai országoknak, mint az Egyesült Államok. Az AP amerikai hírügynökség egy európai mezőgazdasági tisztségviselőt is idézett, aki bírálta az Egyesült Államokat, hogy a konferenciát az Európai Unió képviselőit mellőzve rendezte meg. Tito Barbini, az olasz Toscana regionális agrárminisztere megerősítette, hogy egyetlen európai miniszter sincs jelen az értekezleten, miközben az iraki háború miatt keletkezett amerikai-európai nézeteltérések feledtetésén fáradoznak. Barbini megerősített az EU kompromisszumra törekszik az Egyesült Államokkal, de ragaszkodik az ilyen termékek megfelelő címkézéséhez.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.