Július elején lép életbe az áfatörvény újabb passzusa, amelynek értelmében a nem akkreditált – vagyis egy szigorú minőségbiztosítási rendszernek nem megfelelő – nyelvtanfolyamokat 25 százalékos áfa terheli. Csakhogy Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint jelenleg még egyetlen nyelvi képzési programot sem akkreditáltak. Ennek oka, hogy csak idén tavasszal kristályosodtak ki annak feltételei, és a folyamat a kérelem beadásától az engedély kiállításáig kilencven napot vesz igénybe. A szervezet tagjai közül már több iskola beadta a kérelmet, így július elsejére talán már lesz néhány ilyen nyelvtanfolyam.
Nyelviskola?
Tudta, hogy a FigyelőNeten ingyen tanulhat angolul? Próbálja ki! Angol nyelvlecke hat szinten!
Légrádi szerint minderre felhívták az illetékesek figyelmét is, de azt a választ kapták, hogy a hatályos jogszabályok alapján egyelőre nincs lehetőség arra, hogy az egyébként akkreditált nyelviskolai programot nyújtó óraadó tanárok áfamentesen taníthassanak.