Belföld

Vélhetőleg Szaddámot és családját lőtte ki egy amerikai rakéta

Az amerikai hadsereg a múlt héten kilőtt egy gépkocsikonvojt, amelyben hírszerzési értesülések szerint Szaddám Huszein volt iraki elnök és családja utazott; a roncsokból kiemelt emberi maradványok DNS-vizsgálata most folyik - írta a brit, The Observer című lap.

A legnagyobb baloldali vasárnapi brit lapnak – a The Guardian hétvégi társkiadványának – katonai források azt mondták: az autóoszlopot Hellfire rakétákkal semmisítették meg szerdán, Irak nyugati részén, a szír határ közelében, miután “egyértelmű” értesülés érkezett be arról, hogy a járművekben Huszein és családtagjai utaznak.

A hadműveletben, amelyet a The Observer szerint még az amerikai védelmi minisztérium sem tett közzé, a szárazföldi haderő és a légierő vett részt. A lapnak nyilatkozó források – jóllehet a Huszein megöléséről szóló korábbi amerikai közléseket nem voltak kellően megalapozottak – ezúttal “óvatos derűlátással” szóltak arról, hogy most sikerült-e “megölni a főembert”.

A Pentagon nem válaszolt érdemben a lap megkeresésére, mondván, hogy nem kommentál “hadműveleti ügyeket”, de más katonai források jelezték: a DNS-vizsgálatoktól azt várják, hogy azok igazolják Szaddám Huszein és legalább egyik fia megölését – áll az első oldalas cikkben.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik