Belföld

A pénzügyminiszter megdorgálta a lábadozó Szász Károlyt

admin

2003. 06. 23. 16:45

László Csaba pénzügyminiszter hétfőn hivatalába kérette Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, s többek közt értetlenségét fejezte ki a sajtóban megjelent nyilatkozatai miatt.

A szaktárca közleménye szerint a megbeszélésen László Csaba sajnálatát fejezte ki a Szász Károlyt ért durva támadás miatt, mielőbbi jobbulást kívánt az elnöknek és elmondta: reméli a tetteseket az illetékes hatóságok mihamarabb elkapják és felelősségre vonják.


László Csaba csodálkozásának adott hangot


A pénzügyminiszter egyúttal csodálkozásának adott hangot, amiért Szász Károly 2003. június 21-én egy televíziós műsorban emlékezett vissza egy egy évvel korábbi négyszemközti beszélgetésre, és eközben valótlanságokat állított. A pénzügyminiszter leszögezte, soha semmiféle fenyegető kijelentést nem tett Szász Károlynak. László Csaba amiatt is értetlenségét fejezte ki, hogy a PSZÁF elnöke megveretésének történetét politikai konstellációba igyekszik helyezni, ebbe az ő személyét is belekeveri, holott Szász Károly ugyanezekben a nyilatkozatokban rendre kifejti, hogy egy konkrét vizsgálat állhat az őt ért támadások hátterében. A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a Pannonplast Rt. tulajdonosi szerkezetének átalakulásában a PSZÁF szerint érintett állami cég nem tartozik a pénzügyminiszter felügyelete alá, a tulajdonosi jogokat is más tárca gyakorolja, így semmilyen összefüggés közte és az érintett ügy között nem mutatható ki. A miniszter furcsállotta, hogy ha Szász Károlynak bármiféle kifogása van az egy évvel korábban elhangzottakkal szemben, akkor miért éppen most – egy tőle teljesen független esemény kapcsán – tárja a nyilvánosság elé, s miért nem tette ezt akkor, amikor még jól emlékezett az eseményekre.


Tavaly még Szász lemondását kérte a pénzügyminiszter


A közlemény szerint László Csaba felidézte Szász Károlynak az ominózus tavalyi beszélgetésen elhangzottakat: nem tartja szerencsésnek, hogy egy magas rangú köztisztviselő, akinek függetlenségét a törvények garantálják, éppen ezért politikai függetlensége is elvárható politikai szerepet vállaljon, saját bevallása szerint politikai szempontok szerint válassza meg munkatársait, ezért jó néven venné, ha Szász Károly lemondana tisztségéről. Miután a PSZÁF elnöke nem kívánt lemondani, a miniszter a felügyelettel való jó együttműködésre törekedett, hiszen hosszú köztisztviselői pályáján megtanulta, hogyan kell együtt dolgozni olyanokkal, akiknek a nézeteivel nem feltétlenül ért egyet. A két intézmény együttműködése a tőkepiaci törvény, a hitelintézeti törvény, a fizetési, illetve értékpapír elszámolási rendszerekről szóló, valamint a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvények módosításának előkészítésében példa értékű volt és ugyanez elmondható a biztosítási törvény újra kodifikálásáról is. A miniszter emlékezetett arra is, hogy a PM érdemi módosítás nélkül az Országgyűlés elé terjesztette a PSZÁF ingatlanhasznosító szövetkezetek tevékenységének kordában tartására vonatkozó javaslatát, maga Szász Károly pedig kétszer is meghívót kapott a Gazdasági Kabinet üléseire.


Távol a politikától 


A beszélgetés végén – a közlemény szerint – László Csaba hangot adott afölötti örömének, hogy Szász Károly már egy héttel az őt ért támadás után munkába tudott állni, ugyanakkor felhívta figyelmét, hogy a jövőben a politikától távol, kizárólag a felügyelet szakmai tevékenységére koncentrálva végezze munkáját.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.