Belföld

Kórháztörvény – nyár helyett őszre marad?

admin

2003. 06. 23. 14:43

Mádl Ferenc köztársasági elnök másodszor élt Alkotmány adta lehetőségével, megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a kórháztörvényt.

A politikusi nyilatkozatokból az derül ki, hogy a parlament előreláthatólag módosítás nélkül küldi el újra az államfőnek a sokat vitatott, a köznyelvben kórháztörvényként ismertté vált jogszabálygyűjteményt, amelyet Mádl Ferenc ezután köteles lesz aláírni és kihirdetni. A kérdés tehát nem az, hogy lesz-e változás a törvényen, hanem csak az, mikor szavazhatnak újra a képviselők.

Mádl Ferenc hétfőn az Alkotmány 26. § (2) bekezdésében leírt jogkörével élve visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvényt. A köztársasági elnök erről levélben értesítette Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét hétfőn.

Gondolkodási idő

 

Legutóbb decemberben élt Mádl Ferenc a visszaküldés a jogával: a szociális törvénycsomag aláírását tagadta meg arra hivatkozva, hogy azzal sérül a kormány és az egyházak közötti partneri együttműködés. Akkor másodjára is gond nélkül csúszott át a törvény az országgyűlésen. Valószínűleg most is így lesz. Erre utal Juhász Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő hétfői, Mádl lépését követő nyilatkozata is, amely szerint az országgyűlés, és persze főleg a kormány még a hétfői napon “meg tudja fontolni” a törvényt, amelynek elfogadása véleménye szerint „nem szenvedhet késedelmet”.  

Csendben tudomásul vették

Az ellenzék oldaláról inkább azt szerették volna, ha az elnök előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól. Nekik ugyanis alkotmányos aggályaik vannak a kórháztörvény privatizációról szóló cikkelyeit illetően. Csendben tudomásul vették az államfő nyilatkozatát, és persze nem sürgetik a törvény gyors újratárgyalását, megszavazását.

Illúziói talán már csak Selmeczi Gabriella fideszes képviselőnek vannak, aki szerint a kormány Mádl lépésével újabb esélyt kapott arra, hogy ismét megfontolja a kórház-privatizációra vonatkozó javaslatot. Csáky András MDF-es honatya talán már hallotta a kormánypárti nyilatkozatokat, így szerinte a “kormány nem fogja megfontolni a köztársasági elnök aggályait, és változatlan formában keresztülerőszakolja a törvényt a parlamenten”. 

Csehák szomorú

Az államfői nyilatkozat miatt szomorú, ám nem meglepett Csehák Judit egészségügyi és szociális miniszter nyilatkozata is a gyors megfontolást sürgeti. Ő kormányával azt javasolta a házbizottságnak, hogy minél előbb, lehetőség szerint még a hétfői napra tűzzék napirendre a kórháztörvény újbóli megtárgyalását, melyet változatlan formában terjesztenének később a parlament elé. 

A kifogásolt rész 

A többi kifogásolt részt az előterjesztők Magyar Orvosi Kamara javaslatai alapján átdolgozták, így az ütközőpont a törvény 3. paragrafusa. Eszerint „egészségügyi szolgáltatásra bármely természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság kaphat működési engedélyt, ha megfelel a külön jogszabályban előírt szakmai (tárgyi és személyi) minimumfeltételeknek, szakképesítési előírásoknak és rendelkezik az egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben okozott kár megtérítésére felelősségbiztosítási szerződéssel (a továbbiakban: egészségügyi szolgáltató). … Egészségügyi szolgáltatás bármilyen tulajdoni és szervezeti formában megszervezhető.”  

Hogy pontosan mikor történhet meg az újabb tárgyalás, azt egyelőre nem tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy Szili Katalin házelnök szerint a napirend ilyen irányú módosítását a házszabály nem teszi lehetővé. 

Nyár után ősz jön

Az újbóli parlamenti vita – akárcsak Mádl lépése –, történjen bármikor, szimbolikus jellegű lesz, illetve időhúzásra azért alkalmas. Ha ugyanis nem sikerül hétfőn megtárgyalni az eredeti tervek szerint a nyár közepétől hatályos törvényt, akkor az az őszi ülésszakra marad, mert a törvényhozók kifutnak az időből.

A vita során egyébként csak a korábban az ellenzék, hosszas huzavona után a Magyar Orvosi Kamara, majd egy hétig tartó konzultáció után hétfőn az államfő által kifogásolt részekhez lehet módosító javaslatokat benyújtani.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.