Belföld

A Fidesz leállítaná a privatizációt

A Fidesz felszólítja Medgyessy Péter miniszterelnököt és a kormányt, hogy állítsa le az állami vagyon privatizációját, amíg a forint értéke nem erősödik - közölte Áder János vasárnap. Eközben Orbán Viktor Szerencsen azt hangsúlyozta, hogy kormányváltástól függetlenül folytatni kell az ország építését szellemi, lelki és szervezeti téren egyaránt.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának gazdasági kabinetje felszólítja Medgyessy Péter miniszterelnököt és a kormányt, hogy állítsa le az állami vagyon privatizációját, amíg a forint értéke nem erősödik az elvárt szintre – közölte Áder János vasárnap Kecskeméten.


A frakcióvezető a képviselőcsoport kétnapos kihelyezett ülésén történteket ismertető sajtótájékoztatón kiemelte: a párt mezőgazdasági kabinetje szintén felszólította a kormányt, hogy az agrárválság, valamint az aszály kárainak enyhítésére adjon 30 milliárd forint gyorssegélyt.

“Ez a 30 milliárd ugyanakkora összeg, mint amennyit a kormány az utántöltős Gripenek vásárlására kíván fordítani” – jegyezte meg Áder János. Úgy fogalmazott, nem új minisztériumi autókra, bútorokra kell milliárdokat fordítani, hanem a gazdálkodók megsegítésére.

“Miközben a magyar mezőgazdaság az elmúlt 13 év legsúlyosabb válságát éli át” a tej-, sertés-, baromfiágazat értékesítési gondjai, továbbá a súlyos aszály miatt, “13 esztendő óta nem volt példa arra, hogy a kormány még részlegesen sem kívánja enyhíteni az elemi csapás okozta károkat” – utalt Németh Imre földművelésügyi miniszter minapi kijelentésére a Fidesz frakcióvezetője.

Áder János beszámolt arról, hogy a frakció belső szabálya értelmében, miszerint a parlamenti munka után értékelni kell a tisztségviselők munkáját, teljes körű tisztújításra is sor került titkos szavazással a kecskeméti frakcióülésen.

Döntően a korábbi tisztségviselőknek szavazott ismét bizalmat a frakció. Közéjük tartozott Áder János is, akit szintén megerősítettek frakcióvezetői tisztségében, mint arról az MTI szombaton már hírt adott.

A személyi változások közé tartozik, hogy Simicskó Istvánt, aki az európai uniós szavazás kapcsán minden tisztségéről lemondott, a frakció ismét a képviselőcsoport helyettes vezetőjévé választotta. Továbbá a parlament előtt hétfőn javaslatot tesznek arra, hogy Simicskó István ismét az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának helyettes elnöke legyen.

Áder János bejelentette, hogy ismét van etikai bizottsága a frakciónak. Megjegyezve, hogy az elmúlt egy év alatt nem volt szükséges e bizottság működése, közölte: az etikai bizottság elnökévé Kontrát Károlyt választották meg.

Áder János kérdésekre válaszolva kijelentette: “az oktatási törvény módosítását a frakció nem fogja támogatni, azt kifejezetten katasztrofálisnak tartják”.

Kérdésekre válaszolva tájékoztatott arról, hogy Orbán Viktor, a Szövetség elnöke részint kárpátaljai, részint magyarországi programjai miatt nem tudott részt venni a kecskeméti frakcióülésen.


Orbán Viktor Szerencsen


A kormányváltástól függetlenül folytatni kell az ország építését szellemi, lelki és szervezeti téren egyaránt – mondta Orbán Viktor Szerencsen vasárnap.


A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök részt vett a zempléni református presbiterek hetedik találkozóján Szerencsen abban a református templomban, amelyben Bocskai Istvánt Erdély fejedelmévé választották, és amelyben Rákóczi Zsigmond szintén egykori erdélyi fejedelem hamvai nyugszanak. 

“Nem semmiből és nem semmire kell építkezni, építkezésünk alapja az a közös meggyőződés, hogy Magyarország és a magyarság jövője történelmi örökségünkön és keresztény erkölcsökön áll” – hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik