Belföld

Stagnáló kivitel, növekvő behozatal

Az év első három hónapjában a kivitel volumene az előző év azonos időszakához képest nem változott, a behozatalé 4 százalékkal nőtt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatója szerint a KSH május 12-i gyorsjelentésében közölt külkereskedelmi értékadatok nem változtak: az év első negyedévében a külkereskedelmi mérleg hiánya 285 milliárd forint volt, 102 milliárd forinttal több, mint 2002 első negyedévében, az export értéke 2.067 milliárd, az importé 2.352 milliárd forintot tett ki.

A KSH becsléssel korrigálja az előzetes adatokat, amelyek így folyamatosan változhatnak. Egyben a volumen-számításra alkalmazott árszintmérésnél az európai normáknak megfelelő új módszert alkalmaz, amely jobban tükrözi a tényleges áralakulásokat.

A változatlan volumenű kivitelen belül a forgalom 60 százalékát kitevő gépek és szállítóeszközök exportja 2002 első negyedévéhez képest 9 százalékkal nőtt, míg a 30 százalékos forgalmi részesedésű feldolgozott termékeké – elsősorban a bázisév első felében lebonyolított, nagy értékű videojáték-export idei kiesése miatt – 12 százalékkal, az élelmiszer, ital, dohány árufőcsoporté pedig 10 százalékkal csökkent.

A behozatal volumene 4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az import felét kitevő gépek és szállítóeszközök, valamint az energiahordozók volumene egyaránt 3 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban 11, a feldolgozott termékeknél pedig 6 százalékos volumenbővülést regisztráltak. A gépek és szállítóeszközök esetében az import volumennövekedését – a teljes forgalom alakulásával ellentétben – jelentős mértékben meghaladta az exporté.

A KSH szerdai közlése szerint a külkereskedelmiár-index a kivitelben 4, a behozatalban pedig 3 százalékos forintárszint-csökkenést mutat a megelőző év első negyedévéhez képest. A külkereskedelmi árfolyam-index ugyanerre az időszakra a forintnak a főbb devizákhoz viszonyított 4 százalékos felértékelődését jelzi.

A KSH jelentése ezt döntő részben a dollár forinttal szemben tapasztalt 18 százalékos leértékelődésével magyarázza. Az export változatlan, az import 1 százalékkal magasabb deviza-árszínvonalon bonyolódott le, mint a megelőző év első negyedében.

Az árufőcsoportok közül a gépek és szállítóeszközök forintárszintje mérséklődött a legjelentősebben, a forgalom mindkét irányában egyaránt 6 százalékkal. A feldolgozott termékek forint-árszínvonala a kivitelben változatlan maradt, a behozatalban pedig 1 százalékkal csökkent. Az energiahordozók importját 5 százalékkal magasabb forintárszinten bonyolították le, amelyen belül a kőolaj és kőolajtermékek árszínvonala megközelítőleg 30 százalékkal nőtt, míg a földgázé több mint 10 százalékkal csökkent.

Az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoport kivitele 1, behozatala 2 százalékkal alacsonyabb forintárszinten valósult meg a megelőző év azonos időszakához képest. Az Európai Unióba irányuló kivitel volumene változatlan maradt, míg az onnan származó behozatal 4 százalékkal bővült. A közép- és kelet-európai országokkal lebonyolított kereskedelem volumene bővült a legnagyobb mértékben a főbb országcsoportok közül: az export 12, az import pedig 9 százalékkal múlta felül a megelőző év első negyedévének szintjét. A kivitel növekedési üteme kizárólag ebben a relációban múlta felül a behozatalét.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik