Messzire gyűrűző hullámokat vethet Pedro Solbes, az EU monetáris ügyekben illetékes biztosának a közelmúltban tett kijelentése, mely szerint az eurózónára való alkalmasságot valamelyest szigorúbban mérnék a jövőben.
Az eurózóna előszobájának tekintett ERM-II árfolyam-mechanizmusban az adott fizetőeszköz, esetünkben a forint árfolyama legfeljebb plusz-mínusz 15 százalékkal térhet el a sávközéptől. Az ERM-II-t legalább két évig kell „sikeresen” alkalmazni, ezután lehet egy ország az eurózóna része és vezetheti be az eurót mint fizetőeszközt.
Magyarország jelenleg az említetthez igen hasonló árfolyamrendszert alkalmaz. Solbes azonban a minap azt mondta, hogy az eurózóna-tagságra pályázók alkalmasságának megítélésénél egy ennél szűkebb, plusz-mínusz 2,25 százalék széles sávot alkalmaznak majd.
Egyes elemzők azt hangoztatják és hangoztatták korábban is, hogy nem csak a közelmúltban felmerült szigorúbb árfolyampolitikára vonatkozó követelmény, de az egész Maastrichti Szerződés elavult és felülvizsgálatra szorul.
Még nem kaptunk hivatalos értesítést
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió és az Európai Központi Bank nem kívánja tovább szigorítani a maastrichti kritériumrendszert. A jegybankár közölte, hogy hivatalos értesítést nem kaptak változtatási szándékról.
László Csaba pénzügyminiszter szerint Solbes felvetése elfogadható lenne abban az esetben, ha az annak nyomán a szigorodó árfolyampolitika nem veszélyezteti az ország versenyképességét.
Boguslaw Grabowski, a lengyel monetáris tanács egyik tagja a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva tragikusnak nevezte Solbes kijelentését a sáv szűkítésével kapcsolatban
A Cseh Nemzeti Bank egyik illetékese a hírügynökségnek azt mondta, hogy véleménye szerint a kérdés homályos, várnak a véleményalkotással az EU hivatalnokok további állásfoglalásáig.
Nem kivétel a felmentés
Az ING bank londoni irodájának elemzése több példát is felhoz arra, hogy a szigorú monetáris és fiskális kritériumok alól az EU felmentést adott az euróövezethez csatlakozni kívánó országok számára. Így például Franciaország és Németország “beengedte” Belgiumot a közös pénzrendszerbe annak ellenére, hogy a csatlakozás idején a belga államadósság GDP-hez viszonyított aránya duplája volt a Maastrichti Szerződésben foglalt 60 százaléknak. Az indoklás szerint a belgák “jelentős előrehaladást” mutattak az államadósság csökkentésében. Ez az arány jelenleg 100 százalék.
Az inflációs kritérium alóli felmentés nevezetes példája Görögország esete. A görög éves átlagos infláció 1999-ben meghaladta a három legalacsonyabb EU ország inflációja plusz 1,5 százalékpontos értéket, így nem lett volna lehetséges az ország felvétele az eurózónába. A felvételről dönteni hivatott EU pénzügyminiszterek (Ecofin) azonban úgy döntöttek, hogy beengedik a zónába Görögországot, mivel annak 12 havi gördülő átlaggal számolt inflációja viszont megfelel a kritériumnak.
Hasonló példa lehet Finnország és Olaszország eurózóna-tagsága. Az eurózóna 11 taggal való bővítésekor e két ország csupán 16, illetve 19 hónapja volt tagja az ERM árfolyamrendszernek, mégis felvételt nyertek. Az Ecofin indoklása az volt, hogy mire tagok lesznek, vagyis bevezetik az eurót, meglesz a két év.
Solbes bejelentése annyira meglepte a piacokat is, hogy több befektetési bank először sajtóhibára gyanakodott, majd erős kétségeit fejezte ki a nyilatkozattal és a maastrichti kritériumrendszer alkalmazásával kapcsolatban.
A Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) úgy véli: az euróövezetbe tartó tagjelöltek vagy radikális reformokba fognak, vagy jelentősen elhalasztják csatlakozásukat a valutaunióhoz. Solbes szavai a DrKW elemzése szerint részét képezik annak az összképnek, amelyből mind jobban kirajzolódik a tagjelöltek valutauniós csatlakozásának késleltetésére irányuló szándék. Az euróövezet jegybankja már korábban is többször jelezte, hogy ellenzi az új EU-tagállamok gyors eurócsatlakozását, Pedro Solbes pedig “ehhez most hozzátette az Ecofin hangját is” – áll a londoni bank elemzésében.
Halogatnak vagy engednek?
Solbes kijelentésének “cinikus értelmezése ennek alapján úgy hangzik, hogy az (EU) bizottsága a késleltetés kedvéért igyekszik magasabbra emelni a korlátokat” – áll a londoni kommentárban. A szűkebb árfolyamsáv alkalmazása azt is jelentené, hogy a tagjelölt országok pénzügypolitikájának gyakorlatilag vissza kellene térnie az inflációkövetésről az árfolyamkövetésre, ami növekvő kamatkilengésekkel járna. A tagjelölteknek emellett az eddig vártnál is drasztikusabb költségvetési kiigazításokat kellene végrehajtaniuk.
Maastricht – felesleges béklyó?
Vannak azonban olyan elemzői vélemények is, amelyek nemcsak a szűk árfolyamsávval mért kritériumrendszert, de magát a Maastrichti Szerződést is elavult és felesleges béklyónak tartják. Így gondolja például Isaac Tabor, a Merrill Lynch feltörekvő országok kötvénypiacaiért felelős elemzési igazgatója. Tabor a Wall Street Journal Europe május 21-iki számában közölt véleményében az ERM-II-t “kockázatos és szükségtelen vesszőfutásnak” tartja az eurózónához csatlakozni kívánó, az Európai Unióba a jövő évben belépő tíz ország számára, magát a Maastrichti Szerződést pedig egyenesen “purgatóriumnak”.
Az Ecofin egyik illetékese az ING-nek azt nyilatkozta, hogy a maastrichti kritériumokat elsősorban irányadó ideáloknak kell tekinteni: ezek azok a mutatószámok, amelyekhez viszonyítva az Ecofin megítéli a csatlakozni vágyók alkalmasságát. Az Ecofin szerint a felvételről való döntéskor alkalmazzák az egyenlő elbánás elvét. Az ING mindennek alapján elképzelhetőnek tartja, hogy a tagságról való végső döntéskor a csatlakozni vágyó országok esetében az EU megadja azokat az engedményeket, amelyeket korábban is megadott a már az övezetbe felvett országoknak.
