Belföld

Az MNB-nek ötmilliárdos veszteséget okozott az erős forint

A Magyar Nemzeti Bank a múlt évet 4,9 milliárd forint veszteséggel zárta, amely döntő részben a forint árfolyamának erősödése miatt keletkezett. A korábbi évek nyeresége alapján a jegybank az eredménytartalékból 23,3 milliárd forint osztalékot fizet - döntöttek az MNB csütörtöki éves rendes közgyűlésén.

Az MNB közleménye szerint a közgyűlés elfogadta a központi bank tavalyi mérlegét és eredmény-kimutatását. Az államot, mint tulajdonost, László Csaba pénzügyminiszter képviselte. A bank üzleti jelentése szerint a működési költségek 2001-hez képest 1,7 milliárd forinttal, 11 százalékkal csökkentek. Jelentősen átalakult a bank szervezete és a működési rendje, amely létszám-megtakarítást és ésszerűbb költséggazdálkodást eredményezett.

Az MNB 2002. december 31-ei mérleg főösszege 4.231,9 milliárd forint volt, az előző év véginél 1.221 milliárd forinttal alacsonyabb. A csökkenést legnagyobb részben a külföldi adósságok törlesztése miatt következett be. A forint felértékelődése miatt az MNB által kezelt devizatartalék forintértéke csökkent. Ezt az árfolyamkülönbözetet a bank a forintárfolyam kiegyenlítési tartalékában mutatja ki. A múlt év végén a kiegyenlítési tartaléknak 82,9 milliárd forintos negatív egyenlege volt, amelyet a hatályos jogszabályoknak megfelelően a költségvetés 2003. március 31-ig megtérített.

A költségvetési kiadással párhuzamosan hasonló nagyságrendben csökkent az állam devizában fennálló adósságának forint értéke.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.