Belföld

Medgyessy a metróról beszélt a fővárosi szocialista polgármestereknek

A kormány célja a modern, európai magyar köztársaság megteremtése. Ezt szolgálják a kormány által elindított korszerűsítési programok az egészségügyben, a közigazgatásban, az útépítések terén és a honvédség átalakításában. De ezt a célt szolgálja, hogy négy éves mulasztás után a kormány döntött a budapesti 4-es metró megépítéséről – jelentette ki a miniszterelnök kedden Leányfalun.

A kormányfő Mandur Lászlónak, az MSZP budapesti elnökének meghívására részt vett a fővárosi szocialista polgármesterek és önkormányzati képviselők tanácskozásán, ahol tájékoztatta a képviselőket a kormány soron kívüli ülésén elhangzottakról. A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány a következő 18 hónapban a jelentős változásokat hozó átalakítások előkészítésére és elindítására, a gazdaság versenyképességének javítására és az európai uniós felkészülésre összpontosít, célja a modern európai magyar köztársaság megteremtése.

A modernség a kormány számára a hosszú távon is fenntartható fejlődés biztosítását jelenti. A fogalom ugyanakkor korszerűsítést jelent, ennek jegyében kezd hozzá a kormány a közigazgatás, az egészségügy és a honvédség korszerűsítésének programjához. Szintén a modernizációt szolgálja a kormány egyik prioritása, az útépítés, az Európa sztrádaprogram végrehajtása. A miniszterelnök ennek kapcsán szólt még az informatika elterjesztésének és az oktatás korszerűsítésének kormányzati programjairól.

Az európai jelző a miniszterelnök számára a magyar érdekek hatékony képviseletét jelenti az Európai Unióban és a transzatlanti kapcsolatokban. A kormány egyik kiemelt célja és feladata, hogy éljen az uniós csatlakozás kínálta lehetőséggel és az ország a lehető legtöbb EU-támogatást legyen képes befogadni. Ezt szolgálják a kormány intézményfejlesztési céljai.

A magyar jelző Medgyessy Péter számára elsősorban a nemzeti kultúra fejlesztését és terjesztését jelenti. Fontosnak tartja az Európa tervben foglalt kulturális programok maradéktalan végrehajtását. Ugyanakkor kormányzati stratégia kidolgozására kérte a kormánytagtól olyan nemzeti sorskérdésekben, mint a népesedéspolitika, a gyermekbarát kormányzás, valamint a határon túli magyarság támogatása.

A köztársasági gondolat kapcsán a miniszterelnök az esélyteremtés fontosságáról szólt. Szükségesnek ítélte a jogállam, a demokrácia intézményeinek további erősítését, a kisebbségek jogainak biztosítását.

Medgyessy Péter kijelentette: az átfogó modernizációs programokban – így elsősorban a hatékony, betegközpontú egészségügy kialakításában, a közigazgatás korszerűsítésének programjában és a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében – különösen számít a budapesti polgármesterekre és önkormányzati képviselőkre. A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy a kormány múlt heti ülésén elfogadta a négyes metró építésének finanszírozásáról szóló kormány-előterjesztést, így végre megkezdődhet a város közlekedését jelentősen javító új metróvonal megépítése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik