Belföld

BÉT: csúcson a Matáv és az OTP

Az elmúlt napok 12 milliárd Ft feletti napi kereskedéséhez képest kedden alig 7,9 milliárd forintos részvényforgalom volt a BÉT-en, de még ez is meghaladja az éves átlagot. A Matáv 900 forinton, az OTP 2500 forinton zárt, ez a Matáv esetében idei, az OTP esetében pedig éves árfolyam csúcs.

A BUX 1,35 százalékkal, 110,96 ponttal 8339,46 pontra erősödött és a napi maximumon zárt – miután 8198,88 ponton, a napi mélyponton nyitott. Az index a délután folyamatosan 8300 pont felett töltötte.

A bolgár DSK bank megvételéről a szerződést kedden aláíró OTP részvénye 2,6 milliárd forintos forgalomban 2,04 százalékkal (ötven forinttal) 2500 forintra erősödött. A papírt napközben 2510-ért is adták-vették. A részvény, mióta névértéke 10 ezerről ezer forintra csökkent egyszer zárt már 2500 felett, 2002. május 6-án 2570 forinton.

A 2002 decembere óta mindig 800-valahány forinton záró Matáv kedden 2,45 milliárd forintos adásvételben 2,51 százalékkal, 22 forinttal erősödött és a napi csúcson (900 forint) fejezte be a kereskedést.

A Mol 1,4 milliárd forintos forgalomban 5 forinttal 5610 forintra, a Richter 350 millió forint alatti kereskedésben 50 forinttal 15.950 forintra erősödött.

A Globus 334 milliós adásvételben 4,89 százalékkal 1070 forintra esett, a Danubius 208 milliós adásvételben 8,55 százalékkal 3300 forintra erősödött. A BorsodChem 166 milliós adásvételben 50 forinttal 9250 forintra javult, az Egis 136 milliós kereskedés végén 0,51 százalékkal volt drágább (7840 forint) kedden, mint hétfőn.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.