Belföld

Tovább csökken a Balaton vízszintje

A tavalyinál is kevesebb a víz a Balatonban: május elején a vízállás 69 centiméter - olvasható a Népszabadságban. A tóval olyasmi történik, ami eddig soha – mondta Szabó Mátyás, a Balaton miniszteri biztosa.

Legkorábban az idén ősszel születhet döntés a balatoni vízpótlásról, jelentette ki Szabó Mátyás, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, a Balaton miniszteri biztosa a Balatoni Civil Szerveztek hét végi konferenciáján. Ha a környezetvédelmi tárca és a kormány úgy dönt, hogy a műszakilag legegyszerűbb, egyben legolcsóbb, három-négymilliárd forintba kerülő megoldást választja, vagyis a Rábából vezetnek vizet a Balatonba, az leghamarabb 2005–2006-ra valósulhat meg. A miniszteri biztos megjegyezte: a Balatonnal olyasmi történik, ami eddig soha.

A víz szintje egyre alacsonyabb: tavaly májusban 77 centimétert mutatott a vízmérce, idén már csak 69 centit, ami 299 centiméteres átlagos vízmélységet jelent. (A víz szintjét egy Siófokon a partnál, a kikötő közelében elhelyezett vízmérce segítségével állapítják meg, amelynek évtizedekkel ezelőtt beállított alapértéke 100 cm. Ha a víz szintje történetesen éppen 100 cm, akkor az átlagos vízmélységnek 3 méter 30 centiméternek kell lennie. Amennyivel eltér a vízszint ettől, annyiban változik az átlagos vízmélység is, amely tehát nem mért, hanem becsült érték.)


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik