Belföld

A vártnál szívósabb az euróövezeti infláció

Az euróövezetben az infláció a vártnál lassabban csökken, már nem valószínű, hogy az év végéig az EKB 2 százalékos küszöbértéke alá csökken tizenkét hónapra számítva - vélte Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank elnöke.

Az euróövezetben az infláció a vártnál lassabban csökken, már nem valószínű, hogy az év végéig az EKB 2 százalékos küszöbértéke alá csökken tizenkét hónapra számítva, ellenben a gazdasági növekedést fenyegető kockázatok csökkentek – ezzel indokolta Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke csütörtökön, hogy a bank, nem sokkal korábban befejeződött e havi kamatértekezletén, ismét változatlanul, 2,50 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.


Duisenberg kijelentette, hogy a következő kamatváltoztatásig
még várni kell, mert még további vizsgálódásra van szükség, de ennek várható időtartamára természetesen még utalást sem tett. Ettől függetlenül az elemzők többsége továbbra is bízik a
kamatcsökkentésben a következő, június eleji értekezleten. A bankelnök azt mondta, hogy a bankban a GDP-növekedés fokozatos erősödését várják az év későbbi folyamán, majd gyorsulását jövőre. Ezt támogatja a világkereslet növekedése, az infláció csökkenése és az alacsony kamat – mondta.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.