Belföld

A világ legnagyobb üzemanyagcellás üzletét kötötte a GM és a Dow

A Dow Chemical Company, a világ legnagyobb vegyipari cége és a General Motors, a világelső autógyártó megegyezett a globális piac eddigi legnagyobb üzemanyagcellás tranzakciójáról. Az ügylet lényege, hogy a GM kereskedelmileg is értékesíteni kívánja üzemanyagcellás technológiáját, míg a Dow freeporti üzemében (Texas) a melléktermékként keletkező hidrogénből tudna e technológia révén elektromos energiát előállítani.

A 30 négyzetmérföldes (mintegy 76 négyzetkilométer) kiterjedésű freeporti komplexum a Dow legnagyobb gyára. Ha a tesztelés során minden rendben megy, a Dow folyamatosan 35 megawattnyi energiához juthat, amelyet 500 GM üzemanyagcellás egység szolgáltat. Ez a nagyságrend elegendő lenne 25 ezer amerikai háztartás egyévi elektromos energia szükségletének fedezéséhez és több, mint 15-ször nagyobb, mint bármely eddigi üzemanyagcellás tranzakció.

A tesztelés a tervek szerint 2003 utolsó negyedévében indul és 2005-ig tart, amit 2006-tól követne a valóban üzemszerű felhasználás. Dow és a GM szakemberei jelenleg már dolgoznak azon, hogy az üzemanyagcellákat elhelyezzék a Dow vegyiüzemében. A két ipari óriás között a végleges megállapodás néhány hónapon belül várható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik