Belföld

Kiszáll az Unicredito a Generaliból

Megválik 3,5 százalékos részesedésétől a Assicurazioni Generali Spa olasz biztosítócsoportban az olasz Unicredito bank - értesült az olasz sajtó szerdán. Egy másik olasz bank, a római Bank Capitalia is szeretné eladni hasonló nagyságú részét.

Az elmúlt hónapokban az Unicredito és a Capitalia jelentősen igyekeztek felhalmozni Generali részesedésüket, azért, hogy Generali főrészvényesére, a Mediobanca biztosítócsoportra nyomást gyakoroljanak és elősegítsék a Mediobanca élén a vezetőváltást.

Az Unicredito taktikája eredményesnek bizonyult: április elején vezetőváltás történt a Mediobanca élén és oda az Unicredito által támogatott Gabriele Galateri – a Fiat-csoport volt ügyvezetője – került.

Az akció sikeres lezárása után az Unicredito és a Capitalia most úgy gondolta: kivonul a Generaliból. A legnagyobb olasz biztosító társaság, a trieszti Assicurazioni Generali SpA 754 millió eurós veszteséget szenvedett el 2002-ben, fennállásának hetven éves történetében első alkalommal.

2001-ben a Generali még 1,1 milliárd eurós nyereséget ért el. A Capitalia márciusban 1,4 százalékkal, 3,5 százalékra növelte Assicurazioni Generali SpA részvénypakettjét. Az ügylet a beszámolás napján érvényes árfolyamon mintegy 445 millió eurójába kerülhetett a banknak.

A Capitalia az UniCredito Italiano SpA és a Monte dei Paschi di Siena SpA támogatásával a részesedés növelésével kívánta korlátoznia a Generali főrészvényese, a Mediobanca SpA befolyását. A három banknak együttesen mintegy tíz százalékra rúgó részesedése volt és a csoportot támogató magánbefektetőkkel együtt az ellenőrzött részvények aránya 20 százalékosra volt tehető. A Mediobanca tulajdonában 13,9 százalékos pakett van.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.