Belföld

Kisgazda és Fidesz erőegyesítés

A kisgazda világ a Fidesz –Magyar Polgári Szövetségben él tovább – mondta Orbán Viktor, aki a kisgazdákkal erőik egyesítéséről tárgyalt.

Kerekegyháza mellett, egy alföldi tanyán gyűltek össze a Fideszhez lojális kisgazdák, hogy kinyilvánítsák: csatlakozni kívánnak a Magyar Polgári Szövetséghez – olvasható a Népszabadságban. A Turi-Kovács Béla nevével fémjelzett Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) képviselői – akik a Fidesz parlamenti frakciójában foglalnak helyet – a párt májusi kongreszszusán „ünnepélyesen” be kívánnak lépni a megalakuló néppártba.

Minderről azután beszélt Orbán Viktor és Turi-Kovács Béla újságírók előtt, miután a Pongrácz-tanyán megbeszélést folytattak arról: milyen legyen a Fidesz és a kisgazdák kapcsolata a jövőben. A nádfedeles pusztai majorban elköltött ebéd után a volt miniszterelnök emlékeztetett arra, a Fidesz az elmúlt időszakban „tartózkodóan viselkedett a kisgazda világgal”, mára azonban bebizonyosodott: a Kisgazda Polgári Egyesület a legéletképesebb kisgazda erő. Épp ezért – mint Orbán Viktor mondta – javasolja majd a Fidesz elnökségének, hogy az egyesülettel kössenek megállapodást a kongreszszus után.

„A kisgazda világ a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségben él tovább” – jelentette ki a volt miniszterelnök, aki szerint mindezt az is bizonyítja, hogy a magyar gazdák „rendkívül nagy számban” jelentkeztek a megalakuló gazdatagozatba. Orbán ígéretet tett arra, hogy a Magyar Polgári Szövetség elvi nyilatkozatában szerepelnek majd a kisgazdák számára fontos értékek. A KPE-honatyák belépését a néppártba úgy segítik elő, hogy a kettős tagság intézményét az egyesületre is kiterjesztik.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik